Az ELTE Bölcsészettudományi Karának 375. évfordulója alkalmából
az Informatikai és Könyvtártudományi Intézet tisztelettel meghívja Önt a
PÁZMÁNY PÉTER – KULTÚRA – KÖNYVTÁRÜGY
című tudományos konferenciára,
melynek időpontja: 2010. november 17. (szerda) 12:00, helyszíne: ELTE BTK A épület, Kari Tanácsterem

Program:
Dr. Borsodi Csaba habil. egyetemi docens, rektorhelyettes, inézetigazgató, tanszékvezető:
Pázmány Péter oktatás- és tudományszervező tevékenysége, a jezsuiták szerepe a 17-18. század művelődésében
Dr. Szabó Ferenc S. J. teológus, a Távlatok című folyóirat főszerkesztője:
Pázmány Péter és a Nagyszombati Egyetem alapítása - a Hittudományi Kar kezdetei
Juhász Zoltán nagyrédei plébános, a Harangszó című folyóirat főszerkesztője, PhD-hallgató:
Pázmány Péter egyházkormányzói munkássága
Dr. Szabó Péter habil. főiskolai tanár:
Pázmány Péter, a politikus
Dr. V. Ecsedy Judit az MTA doktora, tudományos főmunkatárs (OSZK):
Pázmány Péter pozsonyi nyomdaalapítása (1623)
Dr. Farkas Gábor Farkas osztályvezető (OSZK):
Kopernikusz és a jezsuiták - a nagyszombati jezsuita kollégium és egyetem Kopernikusz-kötetei

Kávészünet
Dr. Dobrovits Mihály az MTA-ELTE Közép-Ázsiai Kutatócsoport tudományos munkatársa – Dr. Őze Sándor habil. egyetemi docens:
A Korán és cáfolatai a közép-európai keresztény apologetikában
Dr. Bubnó Hedvig egyetemi adjunktus:
"Szabad-e a tánc?"
Dr. Kovács Eszter tudományos munkatárs (OSZK):
Cseh tanárok és diákok a nagyszombati egyetemen 1773-ig
Állófogadás
Az ELTE Könyvtártudományi Doktori Programjának ülése:
Könyvtártudományi és könyvtárügyi vonatkozások Pázmány Péter életművével kapcsolatban
A szekciót vezeti:
Prof. Dr. Sebestyén György intézetigazgató, tanszékvezető, doktori programvezető
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Bella Katalin, Habók Lilla, Juhász Zoltán, Kelényi Borbála, Nemes László, Németh Katalin, Stummer János
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése