„Testi, kapcsolati és narratív alanyiság az irodalomban és a kultúrában” elnevezéssel új kutatócsoport alakult az Irodalomtudományi
Iskolában, az Angol-Amerikai Intézeten belül. A kutatócsoport célja, hogy
koordinálja azoknak az oktatóknak és hallgatóknak a munkáját, akik a szubjektumelméletek
összetett problematikájának különböző témaköreit kutatják.
A kutatócsoportban az oktatók vezetésével részt vehet minden
jelenlegi vagy korábbi hallgató, aki az Irodalomtudományi Doktori Iskola
valamelyik doktori programjában tanul vagy tanult, és még nem fejezte be a
disszertációját, és akinek disszertációs témája, módszertana vagy elméleti
alapvetése valamilyen módon kapcsolódik ahhoz a különös elméleti térhez,
amelynek fogalmi keretét a „korporealizált” (embodied) alany, a kapcsolati alany
és az elbeszélő alany alkotja.
A csoport összehangolt kutatásai a következő feltevésekre
épülnek:
(i) a szubjektum mindig
korporealizált – vagyis testében megképzett – szubjektum, akinek alanyiságát
meghatározzák a testnek a társadalmi normákhoz és szövegkönyvekhez való
kritikai viszonyulásai;
(ii) a szubjektum mindig kapcsolati
szubjektum, vagyis az azonosságélmények kapcsolati hálózatában konstituálódik;
(iii) a szubjektum mindig narratív,
vagyis tudatosodási folyamata elválaszthatatlan az Én önnarrációjától, amely
egyaránt testi indíttatású és kapcsolati.
A kutatócsoportban folytatott irodalom- és kultúrakritikai
vizsgálódások irányát ezek a nagyobb fogalmi témakörök – alanyiság,
korporealizáció, kapcsolatiság, narrativitás, önéletrajz/ön-narráció – jelölik
ki. A témakörökhöz kapcsolódó elméleti paradigmák segítségével közösen egy
elméleti képletet dolgozunk ki, amelyet azután – a kutatók egyéni
érdeklődésétől függően – más és más szövegekre fogunk alkalmazni. A „szöveget”
tágan értelmezve nemcsak kanonikus irodalmi szövegeket vizsgálunk, hanem
történelmi, vizuális és populáris szövegeket is. Egyúttal metodológiai
sokszínűségre is törekszünk, és vizsgálódásaink módszertanát többek között a
posztstrukturalista irodalomelméletek, a kritikai kultúrakutatás és a feminista
kritika eszköztárából merítjük.
A kutatócsoport vállalja, hogy
- koordinálja a hallgatók és oktatók kutatásait, mind
elméleti, mind tematikai szempontból;
- rendszeres work-in-progress
bemutatásokat tart;
- kutatókonferenciákat szervez, lehetőség szerint más
doktori programok és iskolák oktatói és hallgatói részvételével;
- aktívan elősegíti a részt vevő hallgatók és oktatók
tudományos publikálását hazai és nemzetközi folyóiratokban, mind egyéni
tanulmányok, mind konferencia-kiadványok formájában.
A kutatócsoportba
jelentkezhet bárki, aki az ITDI valamelyik programjában tanul vagy tanult. A jelentkezést
Kovács Luca Lidiának, a kutatócsoport titkárának kérjük küldeni április 15-ig: luca.lidia.kovacs@gmail.com
Bollobás Enikő, az MTA doktora, a kutatócsoport vezetője
Kovács Luca Lidia, PhD hallgató, a kutatócsoport titkára
A felhívás szövege letölthető innen