2016. május 10., kedd

RomKép konferencia




A romantikus képzelőerő elbeszélhetősége
Konferencia az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Késő romantikus és kora modern magyar irodalom doktori programja és a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet XVIII–XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszéke szervezésében

2016. május 13.



2016. május 6., péntek

Konferenciafelhívás




Skandináv kultúrmozaik
Hallgatói konferencia skandináv témákról

Az ELTE BTK Skandináv Nyelvek és Irodalmak Tanszéke által meghirdetett konferencia célja elsősorban az, hogy megjelenési lehetőséget biztosítson a mesterszakos, illetve doktori képzésben részt vevő hallgatóknak, akik kutatásaikban érintik a tágabb értelemben vett skandinavisztika valamely tárgykörét. Ennek értelmében nem csupán a skandináv nyelvek és irodalmak, valamint az óészaki irodalom tárgykörébe tartozó előadások kapnak helyet a rendezvényen. A hagyományosan vett tudományági keretek határait átlépő tematikai és szemléletmódbeli sokszínűséget szeretnénk bemutatni, amely egyértelműen túllépi a szinte sablonossá vált IKEA – krimi – északi fény fogalomtriászt.
Az alábbiakban gondolatindítóként felsorolt/ajánlott témakörök a jelentkezők érdeklődési, kutatási profilja alapján tovább bővíthetők:
– skandináv irodalmak és nyelvek, például norvég szerzők a magyar gyerekkönyvpiacon,
– összehasonlító irodalomtudomány, például a Nyugat és Skandinávia kapcsolata,
– régészet, történelem, például ős- és népvándorláskori kapcsolatok, reformáció és konfesszionalizáció, 20. század,
– néprajz, kultúratudomány, például az óészaki mitológia elemeinek megjelenése más területeken, alkotásokban; a skandináv népmesék világa,
– színház, tánc, film, például Nóra a magyar színjátszásban, Dogma-filmek
– társadalomtudomány, pedagógia, jogelmélet, jogtörténet és egyéb témakörök.
Kérjük az érdeklődőket, hogy előadásuk tárgyát igyekezzenek e szempontok alapján megválasztani, de minden más, a konferencia kiírásával harmonizáló kutatási téma bemutatását is örömmel várjuk. Az előadásokból tanulmánykötet megjelentetését tervezzük.
A konferenciára magyar nyelven várunk előadásokat a fentebb felsorolt vagy ezekhez kapcsolható témával foglalkozó MA- és PhD-hallgatóktól. Az előadások időtartama 20 perc.
Jelentkezni lehet e-mailben az előadás címének, az előadó egyetemének, szakjának és évfolyamának megadásával, mellékelve az előadás 300–500 szavas ismertetőjét, az alábbi címen: skandinav.kulturmozaik@gmail.com.
A konferencia tervezett időpontja és helyszíne:
2016. november 3–4. (csütörtök és péntek), ELTE BTK
Jelentkezési határidő: 2016. június 30. (csütörtök)
A konferenciával kapcsolatos kérdésekre szívesen válaszolunk a skandinav.kulturmozaik@gmail.com címen, illetve további információk találhatóak a Skandipont Facebook-oldalon.
Minden lelkes érdeklődőt szeretettel várunk!

A szervezők



2016. május 2., hétfő

A felvételik időpontja






A doktori felvételi vizsgák időpontja és helyszíne programonként, 2016


Anglisztika és amerikanisztika
Modern angol és amerikai irodalom
június 2. (csütörtök), 10 óra, Rákóczi úti ép. III. em. 342.
Angol irodalom és kultúra a középkorban és a kora újkorban
június 1. (szerda), 15 óra, Rákóczi úti ép. III. em. 341.
Amerikanisztika
május 31. (kedd) 10 óra, Rákóczi úti ép. III. em. 312.
Germanisztika
Germanisztikai irodalomtudomány
június 9. (csütörtök) 15 óra, Rákóczi úti ép. II. em. 206.
Skandinavisztika
június 8. (szerda) 14:30, Rákóczi úti ép. I. em. 105.
Magyar és uráli irodalomtudomány (folklór), könyvtártudomány és folklorisztika
Általános irodalom- és kultúratudomány
június 2. (csütörtök) 10 óra, Múzeum krt. 4/A, III. em. 335.
Összehasonlító irodalomtudomány
május 17. (kedd) 17 óra, Múzeum krt. 4/A, IV. em. 408.
A magyar és európai reneszánsz
május 17. (kedd) 14 óra, Múzeum krt. 4/A, IV. em. 417.
A magyar barokk
május 17. (kedd) 13 óra, Múzeum krt. 4/A, IV. em. 417.
A magyar és európai felvilágosodás
május 24. (kedd), 10 óra, Múzeum krt. 4/A, II. em. 210.
Késő romantikus és kora modern magyar irodalom
május 24. (kedd) 15 óra, Múzeum krt. 4/A, III. em. 315.
Az irodalmi modernség
május 19. (csütörtök) 13 óra, Múzeum krt. 4/A, III. em. 310.
1945 utáni magyar irodalom
május 19. (csütörtök) 13 óra, Múzeum krt. 4/A, III. em. 310.
Az uráli népek folklórja és irodalma
május 25. (szerda) 13 óra, Múzeum krt. 4/i, fszt. 04.
Könyvtártudomány
május 26. (csütörtök) 10 óra, Múzeum krt. 6–8. mfszt. 10.
Magyar és összehasonlító folklorisztika
május 18. (szerda) 12 óra, Múzeum krt. 6–8. fszt. 25.
Szlavisztika
Orosz irodalom és irodalomkutatás – összehasonlító tanulmányok
május 17. (kedd) 10 óra, Múzeum krt. 4/D, fszt. 8.
Romanisztika
Portugál nyelvű irodalmak…
május 25. (szerda) 13 óra, Múzeum krt. 4/C, I. em. 158.
Italianisztikai irodalom- és művelődéstörténet
június 8. (szerda) 13 óra, Múzeum krt. 4/C, III. em. 322.
A kortárs latin-amerikai elbeszélő irodalom alkotásainak…
június 7. (kedd) 12 óra, Múzeum krt. 4/C, II. em. 253.