2013. február 27., szerda

Tárgyfelvétel, B-terv


Kedves Hallgatók,
miután hiába vártunk a neptun technikai hibáinak kijavítására (a később a hallgatói oldalon felfedezettekről nem is beszélve), másképp kell megoldanunk, hogy nyoma legyen, milyen tárgyakat vennének fel a hatályos kínálatból.

A megoldás azok számára, akik technikai okokból nem tudnak tárgyakat felvenni vagy olyan tárgya(ka)t szeretnének felvenni, amelye(ke)t a neptunban nem tudtunk megjeleníteni, de a kurzuskínálat tartalmazza:

1. az aktuális kurzuskínálatból (http://epika.web.elte.hu/doktor/kurzuskinalat_aktualis.pdf) kiválasztják, mit szeretnének felvenni,
2. ezeknek a kurzusoknak a pontos adatait beírják az innen letölthető táblázatba:  http://epika.web.elte.hu/doktor/kurzusfelvetel.doc, majd
3. elküldik nekem.

A honlapról letölthető "táblázatos" kurzuskínálat, amelyből választhatnak (http://epika.web.elte.hu/doktor/kurzuskinalat_aktualis.pdf), MINDEN TÉTELT tartalmaz: nem csupán azt, amit a neptun megengedett meghirdetni, hanem azt is, amit ott nem lehet megjeleníteni. Ezeket az elemeket színessel kiemelve láthatják a táblázatban. (Ha esetleg a fájl régi változata töltődik be a böngészőjükben, töltsék be újra, frissítsék az oldalt. Az utolsó módosítás dátuma, amely a dokumentum tetején is szerepel, február 27., ez a legfrissebb változat.)

Mivel a tárgyfelvétel március 1-jéig tart, ez a lehetőség is addig áll nyitva. Kérem, a fentieknek mindenben megfelelő módon járjanak el, tehát ne az igényeiket fogalmazzák meg, hanem az aktuális kínálatból válasszanak, és ne levélszövegként küldjék, hanem a megadott fájlt csatolva.
Visszajelzést mindenkinek küldök majd, de nem abban a pillanatban, amikor a levele megérkezik, hanem miután ellenőriztem a küldemény tartalmát (különös tekintettel arra, hogy valóban egyeznek-e benne feltüntetett adatok a kurzuskínálatban szereplőkkel). Ellenőrzés után kinyomtatjuk a listát és bekerül az indexükbe.

Akik részben fel tudták venni a tárgyaikat, csak egy-kettőt nem, a táblázatban csak azt tüntessék föl, amit nem tudtak fölvenni.

A küldeményeiket tehát 1-jével, péntekkel bezárólag várom.
Bodnár Kriszta



(Az alábbi kiegészítés csak zárójelben, erős idegzetű  biztonsági játékosoknak, mert erre vonatkozóan biztos akad majd kérdés:

Aki fel tudott venni tárgyakat, de nem bízik abban, hogy az úgy is marad -- magyarul a neptun esetleg elveszíti --, szintén elküldheti a jelenlegi állapotot, ha gondolja. Ezt azonban ne gépeljék be a táblázatba, hanem  nyerjék ki a neptunból a felvett tárgyak adatait, a következő módon:
1. felvett tárgyak megjelenítése:


2. a jobb oldalon a bal szélső ikonra kattintva a felvett tárgyak adatait ki lehet menteni excel táblázatként:


Ezt az excel fájlt elküldhetik nekem, ha szeretnék, hogy a neptunon kívül is legyen nyoma az e félévi -- eddig amúgy sikeresnek látszó -- tárgyfelvételüknek. Ezt persze nem muszáj megtenniük, csak ha így biztonságosabbnak érzik.)

2013. február 22., péntek

A neptun használata


Kedves Hallgatók,
az alábbi lépéseket kövessék a neptunos tárgyfelvételkor. (A képekre rákattintva teljes méretben láthatják azokat. A „cselekmény” pirossal bekarikázva.)
A képes útmutató alatt pedig további információkat találnak.

1. TÁRGYAK menüpont, TÁRGYFELVÉTEL almenü:


2. Az aktuális félév kiválasztása, MINDEN INTÉZMÉNYI TÁRGY, azon belül CSAK A MEGHIRDETETT TÁRGYAK, majd a TÁRGYAK LISTÁZÁSA:


3. Ekkor megjelenik minden meghirdetett intézményi tárgy (az egész egyetemé!), ezen belül kell keresnünk. A KERESÉS lehetőséget az ikonok közül kell kiválasztanunk:


4. Választás a keresési lehetőségek közül (a tárgy neve vagy kódja; az utóbbi általában gyorsabban vezet eredményre):


5. A keresőmezőbe beírni a keresett kódszámot. A KERESÉS gomb megnyomása után láthatóvá válnak a találatok, a FELVESZ lehetőség választásával pedig megtörténik a tárgyfelvétel.


6. Ha egy tárgy több alkódon van meghirdetve (tipikusan ilyenek a tudományos modul elemei, ahol egy kódhoz A, B, C stb. lehetőség is tartozik), akkor mielőtt felvennénk, a LEHETŐSÉGEK közül kell választani:


7. A LEHETŐSÉGEK között megtaláljuk a TÁRGYADATOK feliratot:


8. Ez feltárja a további választási lehetőségeket, azaz az A, B, C stb. alkódú tárgyak közül ki kell választanunk, melyiket szeretnénk, majd a választásunkat elmentjük:


9. Siker. A tárgyjelentkezés megtörtént:


10. Ha valamit a „minden intézményi tárgy” között kódszám alapján keresve nem találnak, nézzék meg a „mintatanterv” tárgyai között (de mindenképpen csak a „meghirdetett tárgyak” opció bejelölése mellett). Ha ott megvan, akkor onnan is felvehető:



Ahhoz, hogy MIT KERESHETNEK ez idő szerint a neptunban, az alábbi dokumentumban megtalálják a kurzuskínálat aktuális állapotát: http://epika.web.elte.hu/doktor/kurzuskinalat_aktualis.pdf
Azt javaslom, hogy ha kódszámra keresnek rá, akkor a kereséshez ebből a dokumentumból másolják ki a pontos kódszámot. (Ez egy esetben különösen releváns: bár a tudományos modul tárgyainak kódolása szabályosan P/IR-xx formátumú, a konvertálásnál a 23-as kódú tanulmányírás tárgy P/IR/-23 formában ment át, tehát van benne egy fölösleges kötőjel, ami a keresésnél is számít.)
Ez nem „kézzel készült” gyűjtemény, hanem a neptunból nyert kivonat, tehát ami ebben a listában szerepel, az ténylegesen meghirdetett tárgy. Ami nincs meghirdetve, nem szerepel ebben a listában, azt egyelőre technikailag nem lehetséges meghirdetni, a neptun javítását igényli (erről bővebben és konkrétan lásd a korábbi tájékoztatót, benne tételesen az egyelőre meg nem hirdethető tárgyak felsorolásával: http://itdi-hirek.blogspot.hu/2013/02/a-neptunos-targyfelvetelrol_11.html).
A javítást nem a kari hivatalok végzik, hanem a neptunt fenntartó cég munkatársai, közvetlenül nem lehet velük kommunikálni, visszajelzéseket nem adnak, ezért nem tudom megmondani, hogy mikorra várható a hibák kijavítása. A hibákat viszont gyűjtjük, és hogy ez igazán hatékony lehessen, tegyük nyilvánosan: aki a tárgyfelvétel során technikai hibát észlel a saját oldalán, az itt a blogban, ehhez a bejegyzéshez fűzött kommentben tegye közzé az észrevételeit (ennek az oldalnak az alján, „megjegyzés küldése”), úgy fogalmazva, ahogy azt lehetőleg megértse egy szakember is.
Természetesen csak akkor minősítsenek valamit a neptun technikai hibájának, ha minden tájékoztatást elolvastak és az azokban foglaltaknak megfelelően jártak el. Tehát azt nem célszerű kifogásolni, hogy olyan tárgy nincs meghirdetve, amely eleve szerepel a meg nem hirdethetők között (ezeknek a listáját már rég leadtuk).
Kérem tehát, hogy a kommentelési lehetőséget használják (ha tényleg hozzá akarnak járulni a hibák javíthatóságához, akkor névvel ellátva), a nekem levélben írt problémáikat külön értesítés nélkül át fogom tenni ide, ez a „hivatalos hibagyűjtő” hely ezentúl. Természetesen hozzá is szólhatnak mások tapasztalataihoz, sőt nagyon jó volna, ha segítenének egymásnak.
Ha minden erőfeszítésünk és kérésünk ellenére maradnak olyan technikai hibák, amelyek miatt néhány tárgy meghirdetése vagy fölvétele nem lehetséges a tárgyfelvételi időszak végéig, természetesen akkor sem érhet senki hátrány emiatt -- akkor találunk rá más módot, hogy regisztráljuk, ki mit szeretett volna (még) felvenni a kurzuskínálatban szereplő vagy egyébként a doktoriskola által meghirdetni kívánt tárgyak közül. Ennek érdekében kérem, hogy mindenki készítsen magának egy külön listát (kódszámmal és a tárgy megnevezésével) arról, hogy szándékai szerint mit választana a kínálatból.
A neptunos tárgyfelvétel lehetőségének határideje ugyanakkor valószínűleg nem fog módosulni, marad március 1-je. A sikertelen tárgyelvétel miatt sem hosszabbodik meg ez az idő, úgy meg pláne nem, ha meg sem próbálják a határidőig. A kívánságlista megléte tehát nem helyettesíti a tárgyfelvétel megkísérlését!
Remélem, a fönti képes útmutató és a teljes aktuális kurzuskínálat közzététele a segítségükre lesz a tárgyfelvételben. Az esetleges problémákat pedig kommentben várom.
2013. február 22.
Bodnár Kriszta

Update 1.:
A 24-es kódú egyéb publikáció a tanegységlista szerint 4 kredites tárgy, de csak egy 2 kredites „előzményből” lehetett meghirdetni. Ezért vegyenek fel belőle KETTŐT: egyet 24:00 és egy másikat 24:01 kódon, ez a kettő együtt adja ki a 4 kreditet, a kettő együtt felel meg a tárgy teljesítésével szerezhető kreditszámnak. Aki többet is szeretne felvenni belőle ebben a félévben (nem 4, hanem összesen 8 kreditért), kérem, írjon, akkor meghirdetek továbbiakat is, hogy lehessen duplázni.


A farkincás S útja a Ruszisztikai Kabinetbe



A Ruszisztikai Központ februári kultúrpillanata a maga műfajában úttörő jellegű lesz. A központ egy képzőművészeti alkotást kap ajándékba az alkotóktól, Anna Csajkovszkajától és Makszim Gurbatovtól.
Az ajándékozás ünnepélyes pillanataira minden érdeklődőt várunk 2013. február 27-én 17.30-kor a Ruszisztikai Módszertani Kabinetben (1088 Budapest, Múzeum krt. 6-8.).Az eseményt orosz nyelvű szeminárium követi, ahol Anna Csajkovszkaja bevezeti az érdeklődőket annak a sajátos irodalmi szövegnek a rejtelmeibe, amely a műalkotás kísérője.


2013. február 12., kedd

Konferenciafelhívás: Válság és kultúra



A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság és az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemzetközi doktorjelölt konferenciát szervez 2013. augusztus 22-23-án Válság és kultúra címmel. A konferencia céljáról, témájáról és a jelentkezés feltételeiről bővebben lásd http://epika.web.elte.hu/doktor/valsagkult.pdf


A Bécsi Egyetem pályázati felhívása




Az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot írt ki az ELTE és a Bécsi Egyetem kétoldalú megállapodása alapján az ELTE RH NKMO által koordinált ösztöndíjra, melynek keretében a bécsi partneregyetem 3 PhD-jelölt, illetve PhD utáni Post-Doc ELTE hallgatót fogad kutatómunka céljából ösztöndíjas támogatás keretében 1 hónapra 2013. április és november között (április és november hónapokban is). A cél fiatal PhD-jelöltek és PhD-val nem több mint 7 éve rendelkező kutatók mobilitásának elősegítése.
A pályázók fogadása többfordulós pályázati rendszerben dől el. A pályázókat kizárólag az Eötvös Loránd Tudományegyetem jelölheti.
A pályázati anyaghoz az alábbi dokumentumokat kell csatolni egy példányban, angol nyelven:
– Kitöltött jelentkezési lap (Information sheet)
– Önéletrajz
– Publikációs lista (amennyiben van)
– A kutatási projekt részletes bemutatása bibliográfiával, kitérve arra, hogy miért választják a Bécsi Egyetemet kutatásuk helyszínéül (maximum 2 oldal)
– Oktatói ajánlólevél egy ELTE-oktatótól
– Oktatói befogadólevél (Letter of Acceptance): a Bécsi Egyetem egyik oktatójától, mely tartalmazza a kint tartózkodás pontos dátumát is (a partneregyetem oktatójával megbeszélve és jóváhagyva). Az alábbi linken található tájékoztatás az egyetem szervezeti egységeiről és oktatóiról:http://www.univie.ac.at/en/organisation/
A pályázat kétfordulós. Az első fordulón az ELTE ad hoc bizottsága választja ki azt az öt pályázót, akik közül hármat biztos jelöltként, kettőt várólistán lévő jelöltként továbbít a Bécsi Egyetem felé.
Kérjük, pályázatukat minden esetben gondosan állítsák össze. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy hiánypótlásra sem az ELTE-n, sem a Bécsi Egyetemen nincs lehetőség.
A pályázat időtartama:
A hallgató egy hónapos időszakra pályázhat 2013. április és november között (április és november hónapokra is).
A pályázat benyújtási határideje: 2013. február 21. (14:00-ig)
A pályázat kizárólag elektronikus úton nyújtható be Rakács Anett részére (ELTE Rektori Hivatal
Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály) az alábbi címre: rakacs.anett@rekthiv.elte.hu
További információ:
http://international.univie.ac.at/
Guidelines for the exchange of young researchers


Az eredeti pályázati kiírás az ELTE honlapján:  http://www.elte.hu/hallgatoi_mobilitasi_palyazatok#becs




2013. február 11., hétfő

A neptunos tárgyfelvételről




Kedves Hallgatók!

A neptun-rendszer egyik legfőbb „újdonsága” (= visszalépés), hogy nem vesz tudomást a tanegység/kurzus viszonyról, ami a mi képzési rendünk alapja. Csak úgy lehet megoldani a kurzushirdetést, hogy a kódszámot és (jó esetben) a tanegység címét látják majd a kurzuskínálatban, a konkrét kurzusnak a címét nem. Ez a neptunban való tájékozódásukat és a kurzusfelvételt nem fogja akadályozni, a hátránya nem technikai, hanem tartalmi: az indexük nem fogja tükrözni azt a változatosságot, amelyben valójában részük volt a tanulmányaik során, mivel csak az általános (így szükségképp kicsit unalmas) tanegység-elnevezés szerepel majd benne, de az nem, hogy voltaképpen mi volt a tényleges (izgalmas) tárgya az elvégzett kurzusnak.
A kurzus címét (ha az eltér a tanegység címétől) a tárgyhoz tartozó ún. leírás rovatban találják majd, a kurzus időpontjával és helyével együtt (ugyanis ezek feltüntetésére sincs mód másképp). A kurzuskínálatban tájékozódni tehát csak a saját programjuk kódszámaira rákeresve tudnak majd. Kivéve a társtudományi tárgyakat. A tanegységlista legutolsó módosítása kapcsán sokan dolgoztunk azon nagyon sokat, hogy minden társtudományi tárgy hozzáférhető legyen minden egyes program kódján. Ez rövid életű „kényelmi szolgáltatás” lett, a neptunba nem ment át, ott megoldhatatlan, de szerencsére a tanegységlista rugalmassága lehetővé teszi, hogy bármelyik program kódján felvehessenek és teljesíthessenek társtudományi tárgyat. Az összes társtudományi tárgy (az 1-es, 2-es, 3-as és 4-es kódú órák) már csakis a kurzust tartó oktató programjának a kódján van meghirdetve, azokon vehetik fel. Az alábbi listában szerepel az összes eddig meghirdetett társtudományi tárgy (a kínálat még bővülni fog később; pirossal kiemelve a február 11. utáni frissítések), ennek alapján meg tudják ezeket találni a neptunban (mindegyik szerepel 1-es, 2-es, 3-as és 4-es kódon is):

P/IR/AIKK-1:00 Társtudomány 1. Kállay Géza (TRANS – programközi szeminárium; idő: csütörtök 16:00-19:00, hely: Rákóczi út 5., földszint 021.) Lásd http://epika.web.elte.hu/doktor/2013tavasz.html
P/IR/AIKK-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/AIKK-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/AIKK-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
–––––––––
P/IR/MODA-1:00 Társtudomány 1. Dávidházi Péter (Irodalomelmélet a gyakorlatban; idő: csütörtök, 17:30-19:00; hely: R 327.)
P/IR/MODA-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/MODA-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/MODA-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
P/IR/MODA-4:00 Társtudomány 4.Sarbu Aladár (Az angol modernizmus Walter Patertől Virginia Woolfig / English Modernism from Walter Pater to Virginia Woolf; idő: csütörtök 12:00-13:30; hely: R 343.)
–––––––––
P/IR/ITA-1:00 Társtudomány 1. Szkárosi Endre (A kortárs kultúra aktuális kérdései Itáliában; idő: péntek 12:00-13:30; hely: C épület 328.)
P/IR/ITA-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/ITA-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/ITA-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
–––––––––
P/IR/FELV-1:00 Társtudomány 1. Szilágyi Márton (Forráscsoportok és interpretációk [18. század vége – 19. század eleje]; idő: kedd 10 óra; hely: A/315.)
P/IR/FELV-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/FELV-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/FELV-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
–––––––––
P/IR/FRFEL-1:00 Társtudomány 1. Cseppentő István (Irodalomelmélet I. Klasszikus [XVII–XVIII. századi) francia regények és regényelméletek)
P/IR/FRFEL-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/FRFEL-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/FRFEL-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
–––––––––
P/IR/GER-1:00 Társtudomány 1. Orosz Magdolna (Narratológiai elméletek és elemzési gyakorlat)
P/IR/GER-2:00 Társtudomány 2. [mint az előző]
P/IR/GER-3:00 Társtudomány 3. [mint az előző]
P/IR/GER-4:00 Társtudomány 4. [mint az előző]
–––––––––
P/IR/GER-1:00 Társtudomány 1. Orosz Magdolna (Intertextualitás – intermedialitás: elméletek és elemzési gyakorlatok)
P/IR/GER-2:00 Társtudomány 2. [mint az 1-es]
P/IR/GER-3:00 Társtudomány 3. [mint az 1-es]
P/IR/GER-4:00 Társtudomány 4. [mint az 1-es]
–––––––––
P/IR/OKNY-1:00 Társtudomány 1. Dukkon Ágnes (Filozófiai és esztétikai irányzatok az orosz ezüstkor szellemi térképén; idő: szerda 12:00-13:30; hely:  D. ép. fszt. 6.)
P/IR/OKNY-2:00  [mint az 1-es]
P/IR/OKNY-3:00  [mint az 1-es]
P/IR/OKNY-4:00 [mint az 1-es]
–––––––––––––––––––––––––––––––––––

P/IR/ELM-1:00 Társtudomány 1. Bónus Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán (Irodalomelmélet I.; időpont: megbeszélés szerint; a jelentkezőknek értesítést küldünk az első alkalomról)
P/IR/ELM-2:00  [mint az 1-es]
P/IR/ELM-3:00  [mint az 1-es]
P/IR/ELM-4:00 [mint az 1-es]
–––––––––––––––––––––––––––––––––––

P/IR/ELM-1:00 Társtudomány 1. Bónus Tibor, Kulcsár-Szabó Zoltán (Irodalomelmélet II.; időpont: megbeszélés szerint; a jelentkezőknek értesítést küldünk az első alkalomról)
P/IR/ELM-2:00  [mint az 1-es]
P/IR/ELM-3:00  [mint az 1-es]
P/IR/ELM-4:00 [mint az 1-es]
–––––––––––––––––––––––––––––––––––

Az eddigiekkel együtt lehet élni, még ha jelentős visszalépés is a múlthoz képest. Nézzük azt, amivel nem lehet együtt élni és meg kell várnunk, amíg kijavítja a neptun gazdája.
Néhány tárgyhoz egyelőre nem lehet kurzust hirdetni technikai okokból. Tehát vannak olyan kurzusok, amelyek a programok szándékai szerint léteznek, elindulnak, de ezek (még) nem láthatók a neptunban. Az alábbi listában megtalálják az ez idő szerinti teljes kínálatot programonként. A sikeresen meghirdetett kurzusok itt csak kóddal szerepelnek (mert úgyis csak annak alapján tudnak rákeresni), azok pedig, amelyek elindulnak, csak még nem lehet meghirdetni őket a neptunban, az összes adatukkal (a február 11. utáni frissítések pirossal; kékkel az egyelőre technikai okból meghirdethetetlen kurzusok):
Modern angol és amerikai irodalom
– meghirdetve: MODA-5, 6, 7, 8, 9, 12, 14, 16
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: MODA-10 A Jób könyvének recepciója a XVIII. századi angol költészetében / The reception of the Book of Job in 18th century English poetry; Dávidházi Péter, idő: csütörtök 14:00-15:30; hely: R 336.
Angol irodalom és kultúra a középkorban és a kora újkorban
– meghirdetve: AIKK-5, 6, 7, 8, 9, 12, 14, 16
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: AIKK-10 A Jób könyvének recepciója a XVIII. századi angol költészetében / The reception of the Book of Job in 18th century English poetry; Dávidházi Péter, idő: csütörtök 14:00-15:30; hely: R 336.
Amerikanisztika
– meghirdetve: AMER-5, 6, 7, 8, 12, 14, 16
Germanisztikai irodalomtudomány
– meghirdetve: GER-6, 13
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: GER-5 Irodalomtudománytörténeti áttekintés; Kurdi Imre
Általános irodalom- és kultúratudomány
– meghirdetveELM-6, 8, 9, 10, 12, 14, 16
Összehasonlító irodalomtudomány
– meghirdetve: ÖH-5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16
A magyar reneszánsz
február 11-ig nem érkezett információ az aktuális kurzusokról (de sajnos a program összes tárgya a technikailag meghirdethetetlen kategóriába tartozik egyelőre)
A magyar barokk
– meghirdetve: BAR-7 (lesznek még továbbiak)
A magyar és európai felvilágosodás
meghirdetve: FELV-9, 12, 14
Romantika
– meghirdetve: ROM-5, 6, 7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16
Késő romantikus és kora modern magyar irodalom
– meghirdetve: KRM-8, 10, 12, 14
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: KRM-6 Irodalom és társművészetek; Eisemann György; idő: csütörtök 17:30-19:00; hely: A/315.
Az irodalmi modernség
– meghirdetve: IMOD-6, 8, 10, 12, 14, 16
1945 utáni magyar irodalom
– meghirdetve: JEL-6, 8, 10, 12, 14, 16
Az uráli népek folklórja és irodalma
– meghirdetve: URA-6, 10, 12, 15
Könyvtártudomány
– meghirdetve: KÖNYV-8, 9, 10, 12, 14, 16
Magyar és összehasonlító folklorisztika
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: FOLK-10 Folklorisztika tudománytörténet, Verebélyi Kincső; idő: péntek 10–11:30 és FOLK-12–16 Disszertációs témakonzultációk
Orosz irodalom és irodalomkutatás – összehasonlító tanulmányok
– meghirdetve: OKUT-10, 12, 14
Szláv irodalmak
– meghirdetve: SZL-6, 8, 12, 14, 16
– létezik, de még nem lehet meghirdetni: SZL-10 Bolgár/cseh/horvát/lengyel/szerb/szlovák irodalomtörténet 4.
Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában
meghirdetve: OKNY-7, 9, 10, 14
Francia irodalom a középkortól a felvilágosodásig
– meghirdetve: FRKÖ-6, 9, 12, 14, 16
Francia irodalom a felvilágosodástól napjainkig
– meghirdetve: FRFEL-6, 12, 14, 16
Portugál nyelvű irodalmak: a prózai műfajok története
február 11-ig nem érkezett információ az aktuális kurzusokról
Italianisztikai irodalom- és művelődéstörténet
– meghirdetve: ITA-6, 7, 12, 14, 16
– létezik, de még nem lehet meghirdetni:
ITA-5 A középkori epika és az olasz hősi-lovagi műfajok kezdetei, a korszak magyar–olasz kapcsolatai, Király Erzsébet, Mátyus Norbert, idő: péntek 14–15:30; hely: C épület 328.
ITA-9 A középkori epika és az olasz hősi-lovagi műfajok kezdetei, a korszak magyar–olasz kapcsolatai, Király Erzsébet, Mátyus Norbert, idő: péntek 14–15:30; hely: C épület 328.
ITA-8 Regényelemzés: Baudolino, Kelemen János, idő: péntek 14:00; hely: I. ép. 122–123.
A kortárs latin-amerikai elbeszélő irodalom alkotásainak szövegvizsgálata
– meghirdetve: LAT-9, 12, 14

A későbbi meghirdetésekkel, újdonságokkal természetesen folyamatosan frissülnek majd az itteni listák (ezek pirossal kiemelve). Ha vannak keresztfélévesek, akiknek szükségük van valamelyik páratlan kódú (11, 13, 15) vagy az adott programon meg nem hirdetett más disszertációs témakonzultációra, nekem szóljanak.
––––––––––––––––––––––––––

Ami a tudományos modult illeti, sikerült meghirdetni az alábbiakat:

P/IR-20–21–22 Tanulmányírás 1–3.
P/IR-23/A, B, C, D, E Tanulmányírás (8 kredites)
P/IR-24/A, B, C, D, E Egyéb publikáció (4 kredites)
P/IR-28/A, B, C Külföldi kutatómunka
P/IR-29 Egyéb tudományos tevékenység

Egyelőre nem lehet meghirdetni, a rendszer javítására várunk:

P/IR-25/A, B, C Konferencia-előadás
P/IR-26/A, B, C Szerkesztés
P/IR-27/A, B, C Tudományszervezés/oktatásszervezés
P/IR-50/A, B, C, D Heti 2 órás szeminárium vagy előadás

Fontos változás, ami az iskolarendszerű és a tudományos modult is érinti és nagyon kellemetlen következménye lehet, ha külön nem figyelnek rá a tárgyak felvételekor: a neptun (egyelőre?) valószínűleg nem képes az ismételhetőséget kezelni. Emlékeztetőül: az iskolarendszerű modulban minden tárgy csak EGYSZER teljesíthető. Bármennyiszer felvehetnek és elhagyhatnak egy tárgyat, amíg nem sikerül belőle jegyet szerezniük, azonban ha már teljesítették, akkor azon a kódszámon már nem vehetnek fel órát. Ha a neptun technikailag meg is engedi, akkor sem számít majd bele az abszolutóriumba! (Az abszolutóriumhoz az szükséges, hogy 1-től 16-ig minden kódszámú tárgyból teljesítsenek egyet-egyet.)
Kicsit bonyolultabb a helyzet a tudományos modulban: a tanulmányírás és az egyéb publikáció korlátlan számban teljesíthető, az egyéb tudományos tevékenység csak egyszer, az oktatás négyszer, a többi négy tárgy pedig legfeljebb háromszor (lásd összefoglalóan itt: http://epika.web.elte.hu/doktor/kepzes_2011tol.html#tud). Kérjük, az idei tárgyfelvételkor ellenőrizzék a korábbi teljesítéseik alapján, hogy állnak ezekkel, és ha a neptun meg is engedi a „túlvállalást”, akkor se tegyék, mert csak a tanegységlista szerint megengedett határok között számítanak bele az abszolutóriumba a maximált tételek.
––––––––––––––––––––––––––
Az eddigiekben jelzett problémák mellett is igaz, hogy a fönti listákban meghirdetettként szereplő kurzusok megtalálhatók a neptunban. Ha nem találják, nem látják vagy nem tudják fölvenni, annak (feltételezve a neptun használatának ismeretét, amelyben segítenek az útmutatók: https://qter.elte.hu/Statikus.aspx/GyIK-NeptunBevezetes) egyéb technikai oka van, és egyelőre nem tudom megmondani, hogy ezek megoldásában ki tud segíteni a karon. A tartalmi kérdésekkel természetesen hozzám fordulhatnak.
A tárgyfelvételi időszak végéig, március 1-jéig közel három hét van még, ez idő alatt remélhetőleg eléggé megszerelik a neptun agyát ahhoz, hogy alkalmas legyen a feladatai ellátására.
Türelmüket köszönve,
Bodnár Kriszta
2013. február 11.

További praktikus kiegészítések: http://itdi-hirek.blogspot.hu/2013/02/a-neptun-hasznalata.html

Camus-konferencia




Camus születésének 100. évfordulójára az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolája, Francia Nyelv és Irodalom Tanszéke és az ELTE Egyetemközi Francia Központja (CIEF), valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Művészetelméleti Tanszéke  konferenciát hirdet minden érdeklődő hallgató (BA, MA, PhD) számára.
Camus születése után 100, halála után több mint 50 évvel lehetőséget szeretnénk teremteni a jövő irodalmárjainak, nyelvészeinek, filozófusainak, dramaturgjainak és rendezőinek, hogy elmondhassák, hogyan látják ők Camus-t és életművét. Ugyanolyan aktuális még ma is, a 21. század elején? Változatlanul viszonyítási pont?
Itt az ideje újraolvasni Camus-t: mit mond ma nekünk? Az előadások tartalmát tekintve nincsenek megkötések, vagyis szívesen fogadunk irodalomtörténeti, irodalomelméleti, nyelvészeti, színháztudományi, filozófiai, politikai témájú dolgozatokat is.
Kérjük, hogy a jelentkezők legkésőbb 2013. március 4-ig meghosszabbítva március 20-ig
küldjék el max. 500 leütés terjedelmű absztraktjukat és a kitöltött jelentkezési lapot a következő címre:
Az előadások tervezett időtartama maximum 20 perc, nyelve magyar, angol vagy francia.

Konferenciafelhívás



A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolája konferenciát szervez FILOLÓGIA ÉS IRODALOM címmel. Jelentkezési határidő: április 7.
A részleteket lásd: 

https://btk.ppke.hu/tudomanyos-kozelet/palyazatok/tamop/tamop-4-2-2-b-10-1-2010-0014/irodalomtudomanyi-doktori-iskola/meghivok