2012. november 16., péntek

OTKA pályázati kiírás



Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága kiírta a 2013. évi Alapkutatási pályázatot.
A pályázat célja kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások, továbbá a tudományos utánpótlás nevelésében kiváló tudósok által vezetett, nemzetközileg is elismert tudományos műhelyek, illetve fiatal kutatók támogatása.
Pályázatot benyújtani a 2013. évre kialakított elektronikus pályázati felületen lehet, amely a kitöltési útmutatóval együtt az OTKA honlapján (www.otka.hu) december 17-től lesz elérhető. Ebben a fordulóban az alábbi típusú pályázatok nyújthatók be:
-- Kutatási pályázat (K)
-- Posztdoktori kutatási pályázat (PD)
Az elektronikus beadás végső határideje várhatóan 2013. február 4-5. között lesz, a határidőt az egyes pályázattípusokra az OTKA a későbbiekben hozza nyilvánosságra. Minden esetben a határidő az adott nap (közép-európai idő) 17:00 óráját jelenti, amikor az elektronikus rendszer lezárja a pályázatok fogadását.
A belső ügymenetről szükséges tudnivalókat a pontos határidő táblázat és a pályázati útmutató megjelenése után haladéktalanul megküldjük.
A pályázatról további tájékoztatás a http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=4659 címen található.
________________________________________________
Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) Bizottsága pályázatot hirdetett nemzetközi együttműködésen alapuló alapkutatások támogatására (OTKA - NN).
A pályázat célja nemzetközi együttműködésen alapuló, kiemelkedő eredményeket ígérő alapkutatások támogatása. A pályázatot egyidejűleg a magyar kutatónak az OTKA-hoz, a külföldi társpályázó(k)nak pedig az illető ország(ok) kutatási alapjához/alapjaihoz kell beadnia.
 Pályázatot benyújtani az elektronikus pályázati felületen lehet, amely az OTKA honlapján (www.otka.hu) érhető el.
A benyújtás folyamatos, a támogatott kutatások kezdete a beadást követő 6 és 18 hónap között várható. A pályázatok elbírálása évente két alkalommal történik. A 2013. február 8-ig az EPR-ben véglegesített, és február 15-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan május végéig, a 2013. szeptember 10-ig az EPR-ben véglegesített, és szeptember 17-i postabélyegzővel postára adott pályázatok értékelése várhatóan november végéig történik meg.
A belső ügymenetről szükséges tudnivalókat a pályázati útmutató megjelenése után haladéktalanul megküldjük.
A pályázatról további tájékoztatás a http://www.otka.hu/index.php?akt_menu=3545#top címen található.

2012. október 23., kedd

Para a Cidade!



Az ELTE BTK Galego Központja Santiago de Compostela városának témájához kötődő pályázatot hirdet.
Elsősorban Santiagóhoz vagy a compostelai zarándokúthoz kapcsolódó műfordításokat és a középkori zarándoklatok témáját feldolgozó történelmi-művelődéstörténeti tanulmányokat várunk, de elfogadunk a városhoz közvetetten, vagy közvetlenül kötődő saját verset és kisprózát is.
Beküldési határidő: 2012. november 10.
Eredményhirdetés – egy nagy Santiago-festa keretében – november 28-án az ELTE BTK Galego Központjában.
A pályázat nyerteseit könyvjutalomban részesítjük, a sikeres pályaműveket publikáljuk
További információk,
fordításra ajánlott irodalmi művek (és nyersfordítások is!) a pályázat facebook-oldalán:
"Para a cidade"
illetve az alábbi e-mail címen:
paraacidade@gmail.com



2012. október 16., kedd

Movie stars


Looking for participants in a short movie
at the Eötvös Loránd University

Dear International Student at the Eötvös Loránd University!

·        Are you interested in media?
·        Are you having fun at the Eötvös Loránd University in Budapest?
·        Would you like to participate in a short film about the Eötvös Loránd University?

In collaboration with a leading Hungarian TV channel, we are looking for international students who study at the Eötvös Loránd University this semester (Fall 2012) and would like to participate in a short movie.
The aim of the movie is to introduce our university in front of Hungarian and international audience from the perspective of an international student.

If you are interested in participating, please send an email to the address iro@elte.hu before 17 October 2012 (Wednesday) (23:59 CET). In your email please explain in a few sentences
·         which study program you follow
·         why you have decided to study at the Eötvös Loránd University.

The selection of the participants will take place on 19 October 2012 (Friday) and the shooting will take place in and around the university buildings in November 2012.

If you have any further questions, please don’t hesitate to contact us via iro@elte.hu.
We are looking forward to meeting you.

The International Relations Office Team
Eötvös Loránd University

Ösztöndíjpályázat


A Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíj pályázati felhívásai mesterszakos (Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj) és doktorandusz hallgatók (Apáczai Csere János Doktorandusz Ösztöndíj) számára
2012. október 16.
________________________________________________
A Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal a Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Programban ösztöndíj pályázati felhívásokat jelentett meg mester szakos (Eötvös Loránd Hallgatói Ösztöndíj) és doktorandusz-hallgatók (Apáczai Csere János Doktorandusz Ösztöndíj) számára. Részletes információ az alábbi címen található:
A pályázatot és annak összes mellékletét magyar nyelven kell benyújtani. A pályázatot az informatikai rendszerben kell feltölteni, annak véglegesítésével a pályázat beadottnak minősül. A véglegesítésnek 2012. november 5. 17:00-ig kell megtörténnie, a határidő lejártával a rendszer azt nem engedélyezi. A pályázat benyújtása az informatikai rendszerben 2012. október 15-től lehetséges. Az informatikai rendszer a www.nemzetikivalosag.hu címen érhető el.
A pályázati útmutató szerint a pályázónak igazolnia kell, hogy egy hazai felsőoktatási intézménnyel hallgatói/doktorandusz hallgatói jogviszonyban áll. Ehhez a következő dokumentumok szükségesek:
 1. hallgatói jogviszonyigazolás, amelyet a Neptun rendszerre való átállás miatt legkésőbb OKTÓBER 25-ÉN TUDNAK KIÁLLÍTANI A TANULMÁNYI és a DOKTORI HIVATAL munkatársai.
2. 2 példányban kitöltött, befogadó nyilatkozat, amelyek közül az egyiket a  pályázó kapcsolattartójának (a pályázó kutatását felügyelő mentor / szakdolgozat vagy doktori disszertáció témavezetője)aláírásával kérünk, a másikat aláírás nélkül.  A befogadó nyilatkozatokat a hallgatói jogviszonyigazolással együtt legkésőbb október 26-án lehet leadni a BTK Pályázati Irodájában (Múzeum krt. 4/A I. em.140.). A cégszerű (dékáni és gazdasági hivatalvezetői) aláírásokkal ellátott befogadónyilatkozatokat október 29. és 31. között lehet átvenni a Dékáni Hivatal Titkárságán (Múzeum krt. 4/A I. em.142.).

2012. szeptember 15., szombat

Műfordítók éjszakája


II. JEROMOS NAPI MűMű-Fordítói Fesztivál
Az ELTE BTK Kutatók Éjszakája keretében
2012. szeptember 28. 16 óra
Fordítasz? Van szöveged? Még nem publikálsz? Még bizonytalan vagy? AZ SEM BAJ! Pénteken kapsz 15 percet!
Ha bármely nyelvből magyarra fordítasz irodalmi vagy elméleti szöveget (nem gépészeti leírást vagy atomerőmű használati utasítást), hozd el, mutasd be!
Ne izgulj, ez Jeromos napja, aki (ld. Hieronymus, Vulgata) a műfordítók oltalmazója.
Beszélhetsz a szerződről, az életéről, a műveiről (max. 5 perc), a fordítási problémádról, de főleg OLVASS FEL a fordításodból.
EGY-KÉT jól kiválasztott oldalnyi szöveg vagy EGY vers fér bele, és pár átgondolt mondat.
Regisztráció nincs, feliratkozás érkezési sorrendben 16 óráig a TABULA TRANSLATIONIS 2012 névsorába, amelyet az esemény után kiállítunk a D. épületben.
HELYSZÍN: ELTE Trefort-kert, MUK D. épület, fsz. 9.
SZERVEZŐK
ELTE MűMű (Műfordítói Műhely)
ELTE BTK „Orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában” PhD program
Hetényi Zsuzsa, Gaál Xenia
muforditoi.muhely@gmail.com, subject: „Jeromos”
Terjeszd, küldd tovább, gyere! Olvasókat, hallgatóságot szívesen látunk!
ELKÉPZELT FAQ:
IGEN, hallgatóság jöhet és mehet akármikor.
IGEN, a legjobb felolvasóknak ez konferencia-részvétel, egy szép sor a CV-ben.
IGEN, a részvételről emléklapot kapsz majd.
IGEN, tizenöt perc max. (tényleg csak negyed óra van).
IGEN, a Tabula és az idő limitált.
IGEN, jövőre is lesz, mert tavaly is volt.

MTMT-tanfolyam és konzultációs lehetőség


Kedves Hallgatók!
Rektori utasítás rendelkezik arról, hogy az egyetemmel jogviszonyban állók publikációs tevékenységét az MTMT adatbázisban (http://www.mtmt.hu) kell nyilvántartani. Ennek hatálya kiterjed a doktoranduszokra és a doktorjelöltekre is.
A rektori utasítás rendelkezik arról (teljes szövegét lásd itt: http://www.elte.hu/file/ru_2012_06.pdf), hogy az egyetemen (egyebek között) a doktori fokozatszerzési eljárásban és a tudományos publikációs tevékenység megítélése során az MTMT adatbázisban megjelenő adatokat kell figyelembe venni, a publikációs tevékenységet az MTMT-ben szereplő adatokkal kell bizonyítani. Az MTMT adatbázisában nem szereplő tudományos művek a doktorandusz és a doktorjelölt tudományos publikációs tevékenységének megítélése során nem vehetők figyelembe.
Amellett, hogy a rektori utasításnak kötelezően meg kell felelni, nyilvánvalóan a doktoranduszoknak és a doktorjelölteknek elemi érdekük az adatbázisban való szereplés, hiszen a tudományos életben igyekeznek érvényesülni.

Az adatbázis kezelése nem egyszerű. A kari vezetés ezért szeretne segítséget nyújtani az adatbázis használói számára, hogy megtanulhassák és gyakorolhassák a működését.

A közeljövőben indul egy kétalkalmas felkészítés, az időpontja:

szeptember 24. (hétfő) 14–16 óra és szeptember 27. (csütörtök) 14–16

A részvételi szándékot jelezni kell a következő e-mail címen: ats.jozsef@lib.elte.hu

Aki már ismeri valamennyire az adatbázist, lehetősége van konzultációra az alábbi időpontokban:
szeptember 17. (hétfő) 10–12
szeptember 21. (péntek) 10–12
szeptember 24. (hétfő) 10–12
szeptember 28. (péntek) 10–12
(A konzultáció elég lehet, ha valaki előbb önállóan kipróbálja az adatbázis kezelését, összegyűjti a problémáit és a konzultáción fölteszi a kérdéseit.)

A képzések helyszíne: BTK Rákóczi út 5., alagsor P09-es gépterem.

2012. augusztus 3., péntek

Öszöndíjpályázat, TÁMOP


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara ösztöndíj pályázatot hirdet az
ELTE BTK Doktori Iskoláinak első-, másod- és harmadéves költségtérítéses doktoranduszai
számára a 2012. szeptember 1-je és 2013. január 31-ig terjedő időtartamra a TÁMOP-4.2.2/B-10/1-
2010-0030 „Önálló lépések a tudomány területén” c. pályázat keretében.

Az ösztöndíj összege: 80.000.-/hó/fő
Pályázni lehet:
- a Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatói közül 3 helyre, akik a projekt 1.1, 1.2, 1.3, 1.4,
1.6,
- az Irodalomtudományi Doktori Iskola hallgatói közül 4 helyre, akik a projekt 1.1, 1.2, 1.3, 1.4,
1.5, 1.6,
- a Művészettörténet-tudományi Doktori Iskola hallgatói közül 2 helyre, akik a projekt 1.4, 1.6,
- a Nyelvtudományi Doktori Iskola hallgatói közül 4 helyre, akik a projekt 1.2, 1.3, 1.4,
- a Történelemtudományi Doktori Iskola hallgatói közül 4 helyre, akik a projekt 1.2, 1.4, 1.5,
szakmai tartalmak (lásd alább) megvalósulásához jelentősen hozzá tudnak járulni, valamint a
tehetséggondozás keretében alkalmasak témáik hazai és nemzetközi aspektusait is feldolgozni.
Témák:
1.1.: Információs és mediális kihívások a társadalomban és a tudományban
1.2.: Regionális és globális tendenciák
1.3.: Integrációs és dezintegrációs folyamatok
1.4.: Nyelvi és kulturális identitások változásának tendenciái
1.5.: Társadalmi, nemi, kulturális egyenlőtlenségek
1.6.: Művészeti artikulációk változási folyamatai

A doktoranduszok státusza továbbra is „költségtérítéses hallgató”, a kivetett költségtérítést 2012.
október 31-ig be kell fizetni. Aki ennek a feltételnek nem tesz eleget, annak féléve passzívnak
minősül és az elnyert ösztöndíjat vissza kell fizetni.
A másod- és harmadéves pályázni kívánó doktorandusz hallgatóknak két teljesített félévvel és
regisztrált státusszal kell rendelkezniük.
A pályázat elbírálásáról és az ösztöndíj odaítéléséről a Doktori Iskola Vezetőjének véleménye
alapján a Kari Szakmai Vezető Testület dönt 2012. augusztus 29-ig.
Sikeres elbírálás esetén a beiratkozási határidő 2012. szeptember 1.
A pályázatok benyújtásának módja:  motivációs levél kitöltése (a pontos szakmai tartalom
megjelölésével). A motivációs levél formanyomtatványát (ami tehát egyben a "pályázati űrlap") kérhetik e-mailben a következő címen: kelemen.pal@btk.elte.hu vagy bodnar.krisztina@btk.elte.hu
A pályázatok leadásának módja és benyújtásának határideje:
- postai úton legkésőbb 2012. augusztus 19-i feladási bélyegzővel (elsőbbségivel javallott) az
ELTE BTK Doktori és Tudományszervezési Hivatal címére, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.
épület,
- személyesen kizárólag (az Egyetem zárva tartására való tekintettel) 2012. augusztus 23. (szerda)
9-12 óráig, az ELTE BTK Doktori és Tudományszervezési Hivatal 121. szobában.
Hiánypótlásra nincs lehetőség, a határidő után érkezett pályázatokat nem áll módunkban
figyelembe venni!