2009. november 17., kedd

Nyílt nap

Elsősorban germanisták figyelmébe:

Nyílt nap az Andrássy Gyula Német Nyelvű egyetemen 2009. november 19-én.
A részletes programot lásd:
http://www.andrassyuni.hu/deutsch/admin/data/00000001/_fix/00000002/_fix/00000000/_fix/00000003/_file/programm.pdf

Italianisztikai doktorandusz konferencia

FELHÍVÁS
„Dal testo alla rete”

Italianisztikai Doktorandusz Konferencia
2010. április 22-23.
Másodízben kerül sor országos – és ezúttal részben nemzetközi – italianisztikai doktori konferencia megrendezésére, ez alkalommal az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskolája italianisztikai irodalom- és művelődéstörténet programjának szervezésében.

Várjuk doktorandusz státuszú kutatók jelentkezését, akiknek kutatási tevékenysége az italianisztika tudományterületéhez, illetve az olasz kultúrához kapcsolódik.

Kérünk minden kedves érdeklődőt, hogy a konferencián való részvételi szándékát 2009. november 30-ig jelezze az alábbi címen:

itadokt@gmail.com

Az általunk küldött regisztrációs lapot kérjük kitöltve 2009. november 30-ig visszaküldeni.
Az előadások absztraktjait (max. 1 oldal) 2009 február 20-ig szíveskedjenek elküldeni.

A konferencia hivatalos nyelve az olasz és a magyar.

Üdvözlettel:
A szervezők

2009. október 26., hétfő

Beszélgetés Szabó Mártonnal


Az Általános irodalomtudományi doktori program mindenkit szívesen lát
október 29-én (csütörtökön) 17.00 órától
az ELTE A épület negyedik emeleti könyvtárában,
ahol Szabó Márton politológussal (http://www.e3.hu/szabomarton/)
a(z új) politikatudomány nyelviségéről, a nyelviség és a litikatudomány kérdéseiről beszélgetnek.

Gogol és a XX. század

Gogol és a XX. század.
Nemzetközi konferencia
2009. november 5-7.

Программа конференции
«ГОГОЛЬ И ХХ ВЕК»
5-7 ноября 2009 г., Будапешт

5 ноября 2009 г.
09:20 – 11:00
Открытие конференции
Пленарная лекция: Юрий Владимирович Манн (РГГУ)
Встреча в лабиринте (Франц Кафка и Николай Гоголь)

«Гоголевский ренессанс» на рубеже ХIХ-ХХ веков
Ольга Табачникова (Университет Бата, Великобритания)
Lev Shestov’s interpretation of Gogol: Gogol in the context of Russian Irrationalism
Милана Церяк (Сегедский университет)
Проблема творчества у Гоголя в свете мыслителей и писателей экзистенциализма, М. Бубер, Н. Бердяев, Ф. Кафка
11:00 – 11:30 Перерыв
11:30 – 13:00
«Гоголевский ренессанс» на рубеже ХIХ-ХХ веков
Райнер Грюбель (Ольденбургский университет)
«Весь Гоголь – […] пошлость […] в смысле содержания. И – гений по форме […].» Изобретение Николая Гоголя в критическом дискурсе Василия Розанова
Людмила Луцевич (Варшавский университет)
Мифологизация Гоголя. (Василий Розанов и Иннокентий Анненский)
Изабелла Малей (Вроцлавский университет)
Смеящийся безполый демон: Николай Гоголь в глазах Василия Розанова
13:00 – 14:30 Перерыв на обед
14:30 – 16:00
Гоголь и театр
Ольга Николаевна Купцова (ВГИК им. С.А. Герасимова)
Ревизия «Ревизора» (принципы создания сценического текста по Н.В. Гоголю для спектакля ГосТИМа 1926 г.)
Юрий Викторович Доманский (Тверский государственный университет)
Ситуация «один на сцене» в драматургии Гоголя в аспекте реализованной и потенциальной театрализации
Андреа Томпа (OSZMI Будапешт)
Representing The Inspector General: Scenic Discourses “Before” and “After”
16:00 – 16:30 Перерыв
16:30 – 18:30
Творчество Гоголя в интерпретации символистов
Алла Михайловна Грачева (ИРЛИ РАН)
Гоголевский концепт красоты и русский модернизм
Каталин Секе (Сегедский университет)
Пересказ и интертекстуальность. Два подхода к переосмыслению гоголевской традиции: Андрей Белый и Алексей Ремизов
Карла Соливетти (Римский университет III.)
Гоголь Андрея Белого: от колеса к околесице
Мария Дьёндьёши (Будапештский университет им. Лоранда Этвеша)
К теме «Блок и Гоголь»
6 ноября 2009 г.
09:30 – 11:00
Наследие Гоголя в литературе и в литературоведении ХХ века
Елена Толстая (Еврейский университет в Иерусалиме)
«Портрет» Алексея Н.Толстого
Михаил Вайскопф (Еврейский университет в Иерусалиме)
Гоголь, Маяковский и доктрина официальной народности
Алесcандра Каттани (Сассари, Университет)
От Гоголя к Бахтину
11:00 – 11:30 Перерыв
11:30 – 13:00
Наследие Гоголя в литературе и в литературоведении ХХ века
Жужа Хетени (Будапештский университет им. Лоранда Этвеша)
Утраченная действительность: гротеск, абсурд, фантастика. Гоголевские образцы в XX веке
Сергей Акимович Кибальник (ИРЛИ РАН)
«Выбранные места из переписки с друзьями…» в зеркале литературной пародии XX в.
Илона Киш (Центр русистики Университета им. Лоранда Этвеша)
Гоголь и Воланд на крыше Дома Пашкова: совпадение точек зрения как поэтическая форма литературного влияния
13:00 – 14:30 Перерыв на обед
14:30 – 16:00
Наследие Гоголя в литературе и в литературоведении ХХ века
Наталия Витальевна Злыднева (Государственное учреждение Российской Академии Наук Институт славяноведения РАН)
«Шинельный» палимпсест Платонова и Филонова
Людмила Васильевна Сафронова (Казахский национальный педагогический университет имени Абая)
Трансформация образа Гоголя в постмодернистском тексте
Жужанна Калафатич (Будапештский университет им. Лоранда Этвеша)
«Пушкин и Гоголь – вот истинно двуглавый орел...» Постмодернистская интерпретация гоголевской традиции в прозе Е. Попова
16:00 – 16:30 Перерыв
16:30 – 18:30
Наследие Гоголя в литературе и в литературоведении ХХ века
Дмитрий Викторович Токарев (ИРЛИ РАН)
Творчество Гоголя в восприятии представителей младшего поколения русской эмиграции: случай Бориса Поплавского
Аркадий Хаимович Гольденберг (Волгоградский государственный педагогический университет)
Эсхатология Гоголя как предмет критической рефлексии литературы русского зарубежья
Анна Возьняк (Люблинский Католический университет Иоанна Павла II)
Гоголь Абрама Терца, или миф смерти и воскресения
Йожа Дьёрдь Золтан (Дебреценский университет)
Набоков читает Гоголя
7 ноября 2009 г.
09:30 – 11:30
Восприятие и перевод: влияние Гоголя зарубежом
Агнеш Дуккон (Будапештский университет им. Лоранда Этвеша)
Из истории венгерского восприятия Гоголя (переводы и литературная критика)
Елена Павловна Кабкова, Ольга Вадимовна Стукалова (Институт художественного образования PAO, Москва)
Всеобъемлющий Гоголь
Виктория Лебович (Будапештский университет им. Лоранда Этвеша)
Роман Пантелеймона Кулиша «Чорна рада» - «ответ» на повесть Николая Гоголя «Тарас Бульба»
Тибор Бароти (Сегедский университет)
Судьба гоголевского сочетания «смеха» и «слез» в литературе начала ХХ столетия
11:30 – 11:45 Перерыв
11:45 – 12:45
Cекция докторантов
Андрей Иваненко
«Мертвые души» Н. В. Гоголя на рисунках Ремизова
Джузеппе Мусси
От превращения персонажа в «персонаж-автора». Bлияние Гоголя в произведениях Бранкати и Ландолфи
12:45 – 14:00 Перерыв на обед
14:00 – 16: 00
Cекция докторантов
Юдит Вертеш
"Isten és a kisember találkozása".Alekszander Genisz és Pjotr Vajl Gogol értelmezése
Шаролта Хорваи-Шимон
Gogol a nyugat – európai és az orosz pszichoanalízisben a 20. század elején
Шандор Кришто
A gogoli kisember metamorfózisa Leonyid Andrejev prózájában
Дора Пёхле
Gogol ördöge és Lermontov démona Merezskovszkij értelmezésében
Моника Пиллер
A beágyazott textus. Gogol és Dosztojevszkij poétikája a XX. századi irodalomtudomány perspektívájából
16:00
Закрытие конференции

2009. szeptember 20., vasárnap

Filmfesztivál és konferencia












Futurizmuskonferencia








A felhívás szövege:


Kedves Kollégák, Barátaink!

A Futurista kiáltvány megjelenésének 100. évfordulója alkalmából Itália-szerte konferenciák, rendezvények és kiállítások keretében emlékeznek meg az olasz, és bizonyos tekintetben az európai modernizmus születésnapjáról. Mi is szeretnénk csatlakozni a megemlékezők táborához, ezért a Szegedi Akadémiai Bizottság Modern Filológiai Munkabizottsága, az SZTE Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és a Szegedi Olasz Kulturális Központ tudományos konferenciát szervez Szegeden Az olasz futurizmus és az európai modernség címmel.

A konferencia szándékai szerint lehetőséget kínál a futurizmus európai kihatásának, benne a modern magyar irodalom és művészet formálódására gyakorolt hatásának vizsgálatára, továbbá az egyes európai nemzetek irodalmi és képzőművészeti modernizmusának és részjelenségeinek a futurizmusra reflektáló bemutatására.

Fontos szempontnak ítéltük, hogy a képzőművészeti vonatkozásoknak hangsúlyos figyelmet szenteljünk, egyrészt kiállítás szervezésével, másrészt művészettörténész előadók meghívásával.

A konferencia tervezett ideje: 2009. december 9-10. Nagy öröm lenne számunkra, ha elfogadná jelen felkérésünket, és előadásával megtisztelné rendezvényünket! Kérjük, hogy válaszában, melyet 2009. szeptember 15-ig várunk, szíveskedjék megjelölni a témát, amellyel foglalkozni kíván! (Természetesen az apróbb módosításokra és pontosításokra a későbbiekben lehetőség van.)

Pozitív válaszában reménykedve tisztelettel üdvözlik és szeretettel várják a SZAB Modern Filológiai Munkabizottságának és az SZTE Olasz Nyelv és Irodalom Tanszékének képviseletében a konferencia szervezői:

Dr. Pál József

Dr. Madarász Klára

Dávid Kinga


2009. május 5., kedd

Diákkonferencia az ELTE Finnugor Tanszékén

Diákkonferencia – ELTE Finnugor Tanszék
2009. május 7. (csütörtök)
MUK I ép. fszt. 029.


 9:00 – 9:10 Megnyitó – Domokos Péter professor emeritus

9:10 – 10:40 I. blokk

Smida Zsófia: Minna Canth. Realista vagy feminista?
Kemer Andrea: A fény motívuma Juhani Ahónál és Maiju Lassilánál
Raitsits Tivadar: A finnség kanonizált helye
Forgó Marietta: Veikko Huovinen: Havukka-ahon ajattelija

10:40 – 11:00 szünet

11:00 – 12:30 II. blokk

Bába Laura: Anorexia és női identitás – Kira Poutanen Ihana meri című regényének tematikai elemzése
Chemysev Misa: Finn irodalom mari nyelven
Rodionova Aljona: A kortárs udmurt és magyar próza tipológiai összevetésének lehetőségei
Magyar Szilvia: A motorsport a finn nép életében

12:30 – 13:30 ebédszünet

13:30 – 15:00 III. blokk

Balicza Klára: A finn intonáció és az autoszegmentális elemzés lehetőségei
Bence Áron: Hógolyók a kora újkori északon és annak antik vonatkozásai
Gyüre Dániel: Az észt korona története
Márkus Virág: Kortárs művészet Észtországban

15:00 – 15:30 szünet

15:30 – 16:45 IV. blokk

Sziráki Zsófia: Betegséggel, halállal kapcsolatos hiedelmek az udmurtoknál
Shirobokova Larisa: Identitás és az udmurt nép
Paréj Gabi: Az udmurt identitás kettős tükörben

16:45 – 17:00 szünet

17:00 – 18:15 V. blokk

Tatiana Efremova: A mari-orosz kétnyelvűség
Nagy Franciska: A hanti nyelvi helyzet
Gyarmati Réka: A lappok nyelvpolitikai helyzete

2009. március 28., szombat

Kanadai ösztöndíj

Az Alberta Egyetem (Kanada, Edmonton) Osztrák és Közép-Európai Tanulmányok Wirth Intézete a 2009/2010-es tanévben (2009. szeptember 1-től 2010. augusztus 31-ig) magyar kutatói ösztöndíjat hirdetett meg PhD hallgatók számára. Az ösztöndíj összege 25 000 kanadai dollár.

A nyertes pályázó az Osztrák és Közép-Európai Tanulmányok Wirth Intézetében ösztöndíjas kutatóként fog tevékenykedni, ahol PhD értekezésével összefüggő, aktív kutatómunkát kell folytatnia. A nyertes pályázóknak továbbá részt kell venniük az intézet kulturális, tudományos és felsőoktatási tevékenységében, különösen a felsőoktatási kapcsolatok magyarországi intézményekkel való ápolásának terén.

Fiatal kutatók jelentkezését várják a bölcsészettudományok, társadalomtudományok és a képzőművészetek területéhez tartozó bármely tudományterületről. A pályázatra a magyar egyetemek doktori programjában részt vevő, abszolutóriummal rendelkező és disszertációjukon dolgozó olyan magyar állampolgárok jelentkezhetnek, akik szóban és írásban kiváló angol nyelvismerettel rendelkeznek.

A benyújtási határidő: 2009. április 7.

További információk: http://www.okm.gov.hu/main.php?folderID=586&articleID=232662&ctag=articlelist&iid=1

2009. február 18., szerda

Szőke György-emlékest


Felhívás

A Modern Filológiai Szemle szerkesztőinek felhívása

Tisztelettel felhívjuk a figyelmüket egy újonnan induló folyóiratra: a Modern Filológiai Szemlére. A folyóirat kiadója az MTA Modern Filológiai Társasága, és nyit mind a nyelvészet, mind pedig az irodalomtudomány felé. Két formában fog megjelenni: online módon (már készül a honlapja), illetve évente négyszer hagyományos, papíros folyóiratként is. A szerkesztőségi bizottság neves tudósokból áll -- ami garancia a minőségre és a színvonalra is. Örömmel fogadjuk tanulmányaikat, cikkeiket, recenzióikat. E-mailt a szerkesztőségi címre írhatnak: mfszemle@gmail.com.
Minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolunk. Kérjük, továbbítsák e felhívást ismerőseiknek, tanítványaiknak is, akiket érdekelhet ez a lehetőség.
Köszönjük szépen.
Tisztelettel,
Pál Dániel Levente, Veszelszki Ágnes
szerkesztők

2009. február 9., hétfő

Külügyi pályázat 2009


Forrás, letölthető űrlapok:

http://www.elte.hu/kulugyipalyazat2009


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora pályázatot ír ki 2009. évre külföldi egyetem és ELTE szerződéses együttműködése keretében történő ki- és beutazások támogatására


A pályázat célja, rendelkezésre álló forrás:
Az ELTE és a partneregyetem között – érvényes szerződés alapján – a szerződésben meghatározott keretek között és feltételekkel (pl. napok, utazások, személyek száma) ki-/beutazások támogatása. Előnyt élvez az a pályázat, amely kötelezettségvállalást tartalmazó szerződéshez kapcsolódik és bizonyos számú, időtartamú ki- és beutazás megvalósítását célozza meg. A 2009. évre rendelkezésre álló keretösszeg 2,5 millió Ft, amely a Nemzetközi kapcsolatok kereten belül (852. utalványkód) került elkülönítésre.

A pályázat keretében támogatható tevékenységek:
Az adott szerződésben foglalt tevékenység (pl. oktatás, kutatás, konferencia-részvétel illetve vendégtanár fogadása) illetve ezen túlmenően közös oktatási (pl. Erasmus, Erasmus-Mundus) együttműködés és/vagy közös kutatási (pl. EU FP7, TéT, UNESCO, WHO) együttműködés előkészítése.

Pályázók köre:
A kiutazók esetében az ELTE teljes munkaidőben foglalkoztatott főállású oktatói, kutatói, valamint az ELTE doktori iskoláinak PhD hallgatói. Előnyt élveznek azok a pályázatok, amely szerződésben megnevezett/érintett képzési- illetve tudományterületen vagy karon, intézetben dolgozó munkatársak adtak be.
A beutazók esetében előnyt élveznek az azon megállapodások keretében beutazók, amelyek kötelezettségvállalást tartalmaznak bizonyos számú, időtartamú ki- és beutazás megvalósítására.

Elnyerhető támogatás jellege, összege, finanszírozás módja:
Pályázni lehet a kiutazások esetében útiköltség és utazási biztosítás támogatására illetve a beutazók esetében a szállás- és napidíjköltségek fedezetére.

Kiutazás: útiköltség (maximum 100 eFt) és utazási biztosítás
Utazási költség címén elszámolható az ELTE szabályok szerint:
– turista-osztályú repülőjegy (kizárólag az Avenida Travelnél rendelhető a 6/2007. számú Főigazgatói körlevélnek megfelelően);
– II. osztályú vasúti jegy;
– távolsági autóbuszjegy;
– személygépkocsi használat;
Utazási biztosítás

Beutazás: napidíj és szállásköltség (maximum 5 nap erejéig)
– napidíj (4 000 Ft/nap/fő)
– szállásköltség a Peregrinus Vendégház kedvezményes szállásdíjának mértékéig
(max. 12 000Ft/fő/éj)

A támogatás elszámolása az ELTE nevére szóló számla ellenében történik az egyetemen szokásos eljárási rend szerint. Tekintettel arra, hogy a napidíj adóköteles, felhívjuk a figyelmet arra, hogy a beutazó napidíjának kifizetésénél adóigazolást kell hoznia abból az országból, ahol az adófizetési kötelezettségét teljesíti. A támogatás elszámolása az ELTE nevére szóló számla ellenében történik abban az esetben is, ha a szállást nem a Peregrinus Vendégházban, vagy ELTE egyetemi kollégiumban biztosítja a vendéglátó.

A pályázat tartalmazza:
– A pályázati űrlapot.
– Kiutazás esetén a partnerintézmény fogadókészségéről szóló nyilatkozatot.

A pályázat benyújtásának határideje és módja: 2009. február 27. személyesen vagy postai úton:
Eötvös Loránd Tudományegyetem
Rektori Hivatal
Nemzetközi Képzési és Mobilitási Oszály
1056, Budapest Szerb utca 21-23. (I emelet 6 szoba)

A benyújtott pályázatok elbírálása:
– Az elbírálásnál előnyt élvez az a pályázat, amelynek célja a szerződésben foglalt tevékenységen (pl. oktatás, kutatás, konferencia-részvétel illetve vendégtanár fogadása) túlmenően:
– közös oktatási (pl. Erasmus, Erasmus-Mundus) együttműködés és/vagy
– közös kutatási (pl. EU FP7, TéT, UNESCO, WHO) együttműködés előkészítése
– Előnyt élveznek továbbá azok a pályázatok, amelyeket 50 %-ban az érintett kar/intézet támogat.
– A pályázatokat a Hallgatói és Oktatói Mobilitási Bizottság bírálja el.
– Az elbírálás a február 27-ig beérkező pályázatok esetében márciús 13-ig
– Az eredményről és a további teendőkről – a Bizottság döntését a Rektor Úr jóváhagyását követően – a Rektori Hivatal Nemzetközi Képzési és Mobilitási Osztály értesíti a pályázót és az érintett Kar vezetőjét.
– A nyertes pályázó vállalja, hogy a kiutazás/beutazás eredményeiről egy oldalas (A4) jelentésben ad összegzést, amely az ELTE honlapjára kerül.
– Ismételt pályázó esetén az útijelentés elmaradása az elbírálásból való kizárást vonja maga után.



További kérdéseik feltehetők az nkmo@rekthiv.elte.hu címen, illetve a 266-41-40-es telefonszámon, valamint a 2860 melléken Szollár Ilonánál.

2009. február 5., csütörtök

Adminisztrációs határidők

A Doktori és Tudományszervezési Hivatal hirdetménye

Kedves Doktorandusz Hallgató!


Tájékoztatom, hogy a 2008/2009. tavaszi félévének rendje következőképpen alakul:


Indexleadás (a 2008/2009. őszi félévére vonatkozóan) 2009. február 2.
Figyelem! Indexleadás előtt nem kell beírni és aláíratni a következő (2008/2009. tavaszi) félév tanegységeit. A kurzusfelvételt csak ETR-ben kell lebonyolítani (lásd alább).


Regisztráció (Beiratkozás) 2008. december 14. 16:00-tól 2009. február 8-ig

Figyelem! 2009. február 9-től 16-ig nyomós indokkal a hallgatók személyesen is iratkozhatnak a Doktori és Tudományszervezési Hivatalban. Ehhez szükség van a honlapon elérhető A doktori (PhD) képzésre vonatkozó egyéni hallgatói kérelem kitöltése.


Pénzügyi nyilatkozat megtétele ETR-es felületen teszik közzé


Kurzusfelvétel 2009. február 9. 16:00-tól február 27. 16:00-ig

Figyelem! Az ETR-ben való tárgyrögzítés kötelező! A kurzusmeghirdetések minden esetben az adott doktori program kompetenciájába tartoznak.


Kihagyás (halasztás) bejelentése 2008. december 14-től 2009. február 8-ig

Figyelem! 2009. február 9-től 16-ig nyomós indokkal a hallgatók személyesen is bejelenthetik a kihagyást a Doktori és Tudományszervezési Hivatalban. Ehhez szükség van a honlapon elérhető A hallgatói jogviszony szüneteltetése című kérelem kitöltése.


Költségtérítés mentességére, csökkentésére vagy részletfizetésre vonatkozó pályázat benyújtásának határideje (beleértve a GYES-es kérelmeket) 2009. február 8-tól március 2-ig

Figyelem! A pályázat csak a honlapon elérhető formanyomtatványon (űrlapon) nyújtható be.


A költségtérítés befizetéséhez szükséges névre szóló készpénz-átutalási megbízás (sárga csekk) átvételének kezdete 2009. március 16.


Költségtérítés befizetésének határideje 2009. március 31.

Figyelem! Ez a határidő egységesen vonatkozik minden befizetésre (a csekken való befizetésre és a számlakérő nyilatkozat alapján elindított céges átutalásra is).


Tanegység-befogadási kérelmek benyújtásának határideje 2009. február 16.


Indexfelvétel/indexleadás 2009. május 18-tól július 6-ig

Tájékoztatjuk a kedves hallgatókat, hogy a hiteles indexmásolat készítésére legalább egy munkanapra van szüksége a Doktori és Tudományszervezési Hivatal munkatársának. Ebből kifolyólag a hiteles indexmásolat készítésére vonatkozó igényüket időben jelezzék.


Ilyash György

előadó

Doktori és Tudományszervezési Hivatal

2009. január 31., szombat

Gogol-konferencia

Az ELTE BTK
„Az orosz irodalom és kultúra Kelet és Nyugat vonzásában”
doktori programja
konferenciát szervez

Gogol és a XX. század
címmel

Ny. V. Gogol születésének 200. évfordulója alkalmából.

A konferencia ideje és helye:
2009. november 5-7.
Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar
1088 Múzeum krt. 4/D. épület

A konferenciára az alábbi témakörökből várunk előadásokat:
Gogol-reneszánsz a 19-20. század fordulóján
A szimbolisták Gogol-olvasatai
Gogol öröksége és a 20. századi irodalom és irodalomtudomány
Gogol és a színház
Recepció és fordítás: Gogol fogadtatása és hatása külföldön

Az előadások nyelve (szekciónként elkülönítve): orosz, angol, magyar
Az előadások hossza: 15-20 perc

A jelentkezéshez kérjük a tervezett előadás címét és rövid tartalmi kivonatát (max. 15 sor) március 15-ig. A résztvevők (kb. 30) kiválasztása április 15-ig történik.
Doktorandusz szekciókba is várunk előadásokat.
A konferencia önköltséges, a külföldi vendégeknek asszisztenciát, szervezést biztosítunk. Cím: phd.kny@gmail.com
Dr. Prof. Hetényi Zsuzsa
egyetemi tanár, programvezető
Dr. Dukkon Ágnes
habilitált főiskolai tanár, a konferencia szervezőbizottságának elnöke
Dr. Kalafatics Zsuzsa,
főiskolai docens, a konferencia szervezőbizottságának titkára

2009. január 19., hétfő

Konferenciafelhívás

Konferenciafelhívás

KAZINCZY FERENC ÉS KORA
Jubileumi tudományos konferencia
Debrecen 2009. október

A konferencia célkitűzése
A Kazinczy Ferenc születésének 250. évfordulója alkalmából rendezendő tudományos konferencia az életmű sajátos sokszínűségét kívánja középpontba helyezni. Kazinczy mintegy fél évszázadon keresztül volt a magyar kultúra egyik meghatározó személyisége, munkássága számos területet fog át, így kiválóan alkalmas a kultúra sokrétűségének felmutatására. A konferencia alapvetően interdiszciplináris közelítésű, kimondott célja a kort és az életművet vizsgáló diszciplinák közötti párbeszéd elmélyítése, az együttgondolkodás előmozdítása.

A konferencia kiemelt területei:
– nyelvi standardizálás és modernizáció, nyelv- és stílusújítás
– képzőművészeti érdeklődés, könyv- és műgyűjtés, kultúra és életmód
– nyilvánosságteremtés, oktatásügy, politikum, nemzet és identitás

A konferencia szerkezete
A háromnaposra tervezett konferencia nyitónapjának plenáris ülésén a három fő terület egy-egy elismert szakértője tart vitaindító előadást, amelyet a konferencia során rendezendő kerekasztal-beszélgetések során vitatnak meg az ugyancsak előre felkért résztvevők, egy-egy vitavezető irányításával. Minden témához azonos tematikájú szekció is csatlakozik, amelyekben előre bejelentett 20 perces előadások tartására nyílik lehetőség. Lehetőség nyílik a három fő területtől eltérő tematikájú szekciók kialakítására is, a jelentkezések függvényében. A konferencia negyedik fő területét a Kazinczy-textológia jelenti, amely területen egy kerekasztal-beszélgetés keretében lehet megvitatni a legújabb eredményeket.

A konferencia lebonyolítása
A konferencia a Debreceni Egyetemen kerül megrendezésre 2009 októberében. A háromnapos rendezvény első napján nyitó plenáris ülésre kerül sor, majd kerekasztal-beszélgetések és szekciók következnek (a nyitónap délutánja, a második nap két félnapja és a zárónap délelőttje). A konferencia időpontjában kísérőrendezvények kerülnek megrendezésre (kiállítás, kulturális esemény). Részvételi díj nincs. Előadásokkal jelentkezni lehet (cím és 10-15 soros szinopszis) 2009. február 28-ig. A szervezők fenntartják az előadások előzsűrizésének a jogát.

Elérhetőségeink:
DE BTK Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet („Kazinczy-konferencia”) 4010 Debrecen, Pf. 52.
e-mail: kazinczykonferencia@dragon.unideb.hu
web: kazinczykonferencia.unideb.hu


Balassi Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága
Debreceni Egyetem Magyar és Összehasonlító Irodalomtudományi Intézet
DE–MTA Klasszikus Magyar Irodalmi Textológiai Kutatócsoport
MTA Irodalomtudományi Intézet

Könyvbemutató