2015. szeptember 7., hétfő

Kurzuskínálat 2015 ősz




Kedves Hallgatók!
Az innen letölthető táblázatban megtalálják az őszi félévre (eddig) meghirdetett kurzusok összesített listáját, ebből egyszerűbben áttekinthetik a teljes kínálatot, s a kódszám alapján rákereshetnek a neptunban: kurzuskínálat (a szeptember 7. után keletkezett frissítések pirossal kiemelve benne).

Néhány szempont a tárgyfelvételhez:
1. önálló blokkokban találják I. a tudományos modul tárgyait, valamint a II. társtudományi és a III. szakmai tárgyak/témakonzultációk körébe tartozó kurzusokat;
2. bármelyik program által/kódszámával meghirdetett társtudományi tárgy felvehető, függetlenül a hallgató programjától;
2. a disszertációs témakonzultációnál keressék a saját évfolyamuknak megfelelő kódszámút a saját témavezetőjük neve alatt (ha nem találják az e két szempontnak épp megfelelőt, szóljanak  nekem!);
3. ahol időpont és helyszín nincs feltüntetve, egyeztessenek az oktatóval (az e-mail címüket megkereshetik a neptunban vagy talán még egyszerűbben az országos doktori adatbázisban: http://www.doktori.hu/index.php?menuid=113);
4. aki nem találja a saját programja kínálatát, az azt jelenti, hogy az még nincs meg vagy nem teljes, de hamarosan természetesen kiegészül, ahogy általában is még bővülhet és változhat a lista, a mindenkori frissítések a keletkezésükkor bekerülnek majd;
5. ha nem találnak valamilyen olyan tárgyat, amilyenre szükségük lenne (például jellemzően mert keresztfélévesek) vagy más doktoriskola kínálatából szeretnének választani, akkor írjanak nekem; ehhez fontos előzetes tudnivaló, hogy BA-s/MA-s kurzus a doktori képzésben nem hirdethető meg;
6. az elsőéveseknek azt javasoljuk, hogy a tárgyfelvétellel várják ki az elsőéves tájékoztatót (http://itdi-hirek.blogspot.hu/2015/09/elsoevesek-tajekoztatoja.html), ráérnek azt követően is, talán már pontosabb ismeretek birtokában.

A neptunos tárgyfelvétel technikájában külön segíteni nem tudok ezen az erről szóló korábbi „manuálon” kívül, ezt nézzék meg, ha nem boldogulnak: http://itdi-hirek.blogspot.hu/2013/09/targyfelvetel.html. (Nem pontosan ugyanilyen a mostani hallgatói felület, mint az akkori, de az alapelvek és -funkciók azonosak.) Egy fontos tudnivaló: a tárgyak VAGY a mintatantervben, VAGY az intézményi tárgyak között szerepelnek, tehát ha az egyik körben nem találják, meg kell nézni a másikban; ez a keresési hiba még mindig rendre előfordul, ügyeljenek rá. A tárgyakra való rákereséskor pedig arra, hogy a keresés módját megfelelően állítsák be (kód szerinti kereséskor a kód szerinti keresés funkció legyen aktív, ne például a név szerinti stb.).

A tárgyfelvételi időszak szeptember 7-én (hétfőn) délután 17 órakor indul és közel három hét múlva, szeptember 25-én (pénteken) 16 órakor (!!!) (azaz nem 20 órakor és nem éjfélkor) ér véget. (Egyéb határidőkről lásd http://itdi-hirek.blogspot.hu/2015/09/datumok-es-hataridok-2015-oszi-felev.html.)
Mindenkinek bosszankodásmentes tanévkezdést és a tanulmányaikhoz jó munkát kívánva,
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. szeptember 7.

2015. szeptember 1., kedd

Elsőévesek tájékoztatója





2015. szeptember 10-én (csütörtökön) 17 órától doktoriskolai tájékoztatót tartunk Kállay Géza, a doktori iskola vezetője részvételével az elsőéves hallgatók számára a képzéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Helyszín: A épület 331-es terem.
Addig is javasoljuk, hogy ismerkedjenek meg az alapokkal: felkészülés gyanánt érdemes elolvasni a doktoriskola képzési rendjéről szóló összefoglalást (http://epika.web.elte.hu/doktor, „Képzési rend” menüpont), de természetesen az egyéb szabályozásokat is. A tájékoztatón lesz mód egyéni kérdéseik megbeszélésére is. Ez az az alkalom, amikor nem létezik rossz kérdés, úgyhogy ne hagyják ki!
Mindenkit szeretettel várunk!
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. szeptember 1.

Dátumok és határidők, 2015. őszi félév


Szeptember 3. Beiratkozás az elsőévesek számára (http://goo.gl/f5xDbE)

.................................................................................................

Szeptember 6. A regisztrációs időszak utolsó napja felsőbb évesek számára
.................................................................................................

Szeptember 10., 17 óra Elsőévesek tájékoztatója

.................................................................................................

Szeptember 7., 17 órától (nem reggeltől!) A neptunos tárgyfelvétel kezdete

.................................................................................................

Szeptember 15. A neptunos regisztrációt elmulasztók számára a személyes regisztráció utolsó napja (késedelmi díj fizetése mellett)
.................................................................................................

Szeptember 25., 16 óra (!!!) (azaz nem 20 óra, nem éjfél) A neptunos tárgyfelvétel vége


.................................................................................................

Október 1. A költségtérítéssel/önköltséggel, valamint a tanegység-befogadással (kreditátvitellel) kapcsolatos kérvények beadásának utolsó napja a Doktori és Tudományszervezési Irodába
.................................................................................................

Október 2. A neptunos (önálló) tárgyfelvételt elmulasztók számára az utólagos személyes tárgyfelvétel utolsó napja (késedelmi díj fizetése mellett)
.................................................................................................

Október 26–30. Őszi szünet

.................................................................................................

Október 31. A költségtérítés befizetésének határideje
.................................................................................................

December 14. – január 29. Vizsgaidőszak


.................................................................................................



2015. július 30., csütörtök

Nyáron az őszről (egy kicsit)




Gratulálunk a doktori képzésre felvételt nyert leendő elsőéves hallgatóknak!

A doktorandusszá válás elengedhetetlen lépése a beiratkozás, ennek leginkább ajánlott módja a közös beiratkozási alkalom, tájékoztatóval egybekötve:

2015. szeptember 3-án (csütörtökön, délelőtt 10–12 és délután 14–16 óra között), a Múzeum krt. 4/A épület, fszt. 47-es előadóteremben.

A beiratkozásra hozni kell: eredeti egyetemi diploma, eredeti nyelvvizsga-bizonyítvány, 1 db igazolványkép; ismerjék továbbá az adóazonosító, a taj- és a bankszámlaszámukat.

Utólagos beiratkozási alkalom másnap, szeptember 4-én (délelőtt 10–12 óra között), vagy rendkívüli esetben félfogadási időben a Doktori és Tudományszervezési Irodában (Múzeum krt. 4/A épület I. emelet 117.), legkésőbb 2015. szeptember 15-ig.

Beiratkozni csak személyesen lehet. A beiratkozást elmulasztó hallgató elveszti jogosultságát a doktori képzésre. A tanulmányok megkezdését két félévvel el lehet halasztani. A halasztásról a hallgatónak a beiratkozás alkalmával írásban kell nyilatkoznia. A beiratkozás abban az esetben is kötelező, ha élni kíván a halasztás lehetőségével.

Regisztráció a másod- és harmadévesek számára
2016. szeptember 6-ával bezárólag.
A regisztrációs időszak lezárulta után szeptember 15-ig pótdíj ellenében lehetséges regisztrálni – ezt talán nem érdemes megvárni.

Addig pedig az egyetem úgy egészében szabadságon van augusztus 24-ig.
Mindannyiuknak további szép nyarat!





2015. július 14., kedd

Ösztöndíjpályázat




Pályázat állami ösztöndíjra költségtérítéses képzésben részt vevő doktoranduszok számára

Az Irodalomtudományi Doktori Iskola pályázatot ír ki egyéves állami ösztöndíj elnyerésére a 2015/16-os tanévre. Pályázhatnak a doktoriskola költségtérítéses képzésben részt vevő, a jövő tanévben másod- vagy harmadévre beiratkozni szándékozó hallgatói a mellékelt pályázati adatlap kitöltésével, amelyben dokumentálják a doktoranduszként eddig végzett tevékenységüket.
A pályázatok elbírálásának szempontjai:
– a tudományos tevékenység intenzitása, színvonala (publikációk, konferenciaszereplések, egyéb tudományos tevékenység, külföldi kutatómunka)
– tanulmányi előrehaladás
– a kapcsolódó intézet/tanszék munkájában való aktív részvétel
A pályázathoz csatolni kell a témavezető ajánlását és egy kiválasztott publikáció megjelent szövegét.

A pályázat elektronikusan nyújtandó be a következő címre: bodnar.krisztina@btk.elte.hu.
A pályázatokat a doktoriskola tanácsa bírálja el.

Beadási határidő: 2015. július 20.

2015. március 30., hétfő

Felhívás kutatócsoportban való részvételre



„Testi, kapcsolati és narratív alanyiság az irodalomban és a kultúrában” elnevezéssel új kutatócsoport alakult az Irodalomtudományi Iskolában, az Angol-Amerikai Intézeten belül. A kutatócsoport célja, hogy koordinálja azoknak az oktatóknak és hallgatóknak a munkáját, akik a szubjektumelméletek összetett problematikájának különböző témaköreit kutatják.
A kutatócsoportban az oktatók vezetésével részt vehet minden jelenlegi vagy korábbi hallgató, aki az Irodalomtudományi Doktori Iskola valamelyik doktori programjában tanul vagy tanult, és még nem fejezte be a disszertációját, és akinek disszertációs témája, módszertana vagy elméleti alapvetése valamilyen módon kapcsolódik ahhoz a különös elméleti térhez, amelynek fogalmi keretét a „korporealizált” (embodied) alany, a kapcsolati alany és az elbeszélő alany alkotja.
A csoport összehangolt kutatásai a következő feltevésekre épülnek:
(i)  a szubjektum mindig korporealizált – vagyis testében megképzett – szubjektum, akinek alanyiságát meghatározzák a testnek a társadalmi normákhoz és szövegkönyvekhez való kritikai viszonyulásai;
(ii) a szubjektum mindig kapcsolati szubjektum, vagyis az azonosságélmények kapcsolati hálózatában konstituálódik;
(iii) a szubjektum mindig narratív, vagyis tudatosodási folyamata elválaszthatatlan az Én önnarrációjától, amely egyaránt testi indíttatású és kapcsolati.
A kutatócsoportban folytatott irodalom- és kultúrakritikai vizsgálódások irányát ezek a nagyobb fogalmi témakörök – alanyiság, korporealizáció, kapcsolatiság, narrativitás, önéletrajz/ön-narráció – jelölik ki. A témakörökhöz kapcsolódó elméleti paradigmák segítségével közösen egy elméleti képletet dolgozunk ki, amelyet azután – a kutatók egyéni érdeklődésétől függően – más és más szövegekre fogunk alkalmazni. A „szöveget” tágan értelmezve nemcsak kanonikus irodalmi szövegeket vizsgálunk, hanem történelmi, vizuális és populáris szövegeket is. Egyúttal metodológiai sokszínűségre is törekszünk, és vizsgálódásaink módszertanát többek között a posztstrukturalista irodalomelméletek, a kritikai kultúrakutatás és a feminista kritika eszköztárából merítjük.
A kutatócsoport vállalja, hogy
- koordinálja a hallgatók és oktatók kutatásait, mind elméleti, mind tematikai szempontból;
- rendszeres work-in-progress bemutatásokat tart;
- kutatókonferenciákat szervez, lehetőség szerint más doktori programok és iskolák oktatói és hallgatói részvételével;
- aktívan elősegíti a részt vevő hallgatók és oktatók tudományos publikálását hazai és nemzetközi folyóiratokban, mind egyéni tanulmányok, mind konferencia-kiadványok formájában. 
A kutatócsoportba jelentkezhet bárki, aki az ITDI valamelyik programjában tanul vagy tanult. A jelentkezést Kovács Luca Lidiának, a kutatócsoport titkárának kérjük küldeni április 15-ig: luca.lidia.kovacs@gmail.com

Bollobás Enikő, az MTA doktora, a kutatócsoport vezetője
Kovács Luca Lidia, PhD hallgató, a kutatócsoport titkára

A felhívás szövege letölthető innen



2015. február 11., szerda

Kurzuskínálat 2015 tavasz




Kedves Hallgatók!
Az innen letölthető táblázatban megtalálják a tavaszi félévre (eddig) meghirdetett kurzusok összesített listáját, ebből egyszerűbben áttekinthetik a teljes kínálatot, s a kódszám alapján rákereshetnek a neptunban: kurzuskínálat.

Néhány szempont a tárgyfelvételhez:
1. bármelyik program által/kódszámával meghirdetett társtudományi tárgy felvehető, függetlenül a hallgató programjától
2. a disszertációs témakonzultációnál keressék a saját évfolyamuknak megfelelő kódszámút a saját témavezetőjük neve alatt (ha nincs megfelelő, szóljanak);
3. ahol időpont és helyszín nincs feltüntetve, egyeztessenek az oktatóval;
4. a lista még bővülhet, a frissítéseket egy-két naponta itt megtalálják.

A neptunos tárgyfelvétel technikájában külön segíteni nem tudok; ha nem boldogulnak, a miheztartás végett nézzék meg a másfél évvel korábbi, erről szóló manuált itt: http://itdi-hirek.blogspot.hu/2013/09/targyfelvetel.html.
Nem pontosan ugyanolyan a mostani hallgatói felület, mint az akkori, de az alapelvek és -funkciók azonosak. Egy fontos tudnivaló: a tárgyak VAGY a mintatantervben, VAGY az intézményi tárgyak között szerepelnek, tehát ha az egyik körben nem találják, meg kell nézni a másikban; ez a keresési hiba még mindig rendre előfordul, ügyeljenek rá. A tárgyakra való rákereséskor pedig arra, hogy a keresés módját megfelelően állítsák be (kód szerinti kereséskor a kód szerinti keresés funkció legyen aktív, ne például a név szerinti stb.).
A tárgyfelvételi időszak február 27-én (péntek) 16 óráig tart. Nem éjfélig, 16 óráig. 27-én. Pénteken.

Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár

2015. február 9., hétfő

Általános irodalomtudomány doktori program, 2015 tavaszi szeminárium


Kulcsár Szabó Ernő – Bónus Tibor – Kulcsár Szabó Zoltán – Lénárt Tamás – Molnár Gábor Tamás - Simon Attila – Tamás Ábel

TÖRTÉNÉS ÉS ESZTÉTIKAI TAPASZTALAT. I. RÉSZ

A két féléves, workshop jellegű szeminárium a történés státuszát, szerepét és bekövetkezésének módjait az esztétikai tapasztalatra vonatkoztatva igyekszik egyszerre történeti és fenomenológiai nézetben megközelíteni. Éspedig abból az általános episztémétörténeti megfontolásból kiindulva, hogy az olvasás és befogadás esztétikai tapasztalatának szerkezete nem alakul a világtapasztalatnak azoktól a fundamentális premisszáitól függetlenül, amelyek a történésekben való humán részesülés mindenkori koordinátáit kirajzolják. Annak valószínűségéből indulunk ki tehát, hogy amit eseménynek nevezünk, az másként konstituálódik innen és túl azon a kartéziánus korszakküszöbön, amely az efficiens kauzalitás elvével kötötte össze a szubjektivitás formális struktúráit. Az olvasás esztétikai tapasztalatára vonatkoztatva mindez elsősorban annak kérdéseit veti fel, hogy a történés mely értésmódjai szolgálnak a befogadás tétlenül „szemlélő”, tudomásul vevő („contemplation”), végbevivő/végrehajtó („execution”, „Vollzug”/„Ausführung”) vagy belefoglalt részesüléssel keletkező („performance”, „Ereignis”/„Sich-Ereignen”) formáinak alapjául.

ELŐZETESEN JAVASOLT OLVASMÁNYOK

¤ Dieter Sinn: Ereignis. In: Ritter, Joachim (Hg.): Historisches Wörterbuch der Philosophie [HWPh]. Schwabe, Basel, Bd. 2, 1972, Sp. 608-609 (Etymologie, Leibniz, Nietzsche, Heidegger)
¤ Platón: Ión. In: Platón: Ión. Menexenosz. Bp.: Atlantisz 2000, 11-32.
¤ Wagner: Oper und Drama (Teil 3.)= Wagner: Költészet és zene a jövő drámájában. Bp.: Zeneműkiadó 1983.
¤ Carl Dahlhaus: A zene „megértése” és a zenei analízis nyelve. Alföld 2001/10, 96-105.
¤ Nietzsche: Jenseits von Gut und Böse; Zur Genealogie der Moral (1. Abschn.) KSA Bd. 5. – Der Wille zur Macht (részletek, KSA Bd. 11-12. – a Schlechta-kiadásból visszabontott töredékek eredeti összefüggései miatt)
¤ Nietzsche: A hatalom akarása és az igazság. In: Nietzsche: Az értékek átértékelése. Bp.: Holnap 1994, 65-90.
¤ Foucault: Nietzsche, a genealógia és a történelem. Új Írás 1991/10.
¤ Heidegger: Beiträge zur Philosophie. GA Bd. 65: Vom Ereignis. Frankfurt/M.: Klostermann 1994. 3-106.
¤ Koselleck: Ábrázolás, esemény, struktúra. In: Koselleck: Elmúlt jövő. Bp.: Atlantisz 2003, 163-178.
¤ Koselleck: Goethes unzeitgemäße Geschichte (in:  Koselleck: Vom Sinn und Unsinn der Geschichte.  Frankfurt/M.: Suhrkamp 286-305.:  Farbenlehre, „das Inkommensurable”) = Goethe korszerűtlen történelme. Literatura 1995/1. 7-20.
¤ Foucault: A tudás archeológiája. Bp.: Atlantisz 2001, IV. fej.
¤ Derrida: Une certaine possibilité impossible de dire l'événement// A Certain Impossible Possibility of Saying the Event. .Critiqual Inquiry 2007, Winter (33)
¤ de Man: Kant és Schiller. In: de Man: Esztétikai ideológia. Bp.: Janus/Osiris 2000, 131-174.



2015. február 3., kedd

Harmadévesek tájékoztatója




2015. február 11-én (szerdán) 17 órától doktoriskolai tájékoztatót tartunk Kállay Géza, a doktori iskola vezetője részvételével a harmadéves/végzős/abszolutórium előtt álló hallgatók számára a tanulmányok befejezésével, az abszolutóriummal és a védési eljárásra való felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Helyszín: Múzeum krt. 4/A, IV. emelet 428.
       Tapasztalatunk szerint e témákban szinte nagyobb a tájékozatlanság, mint az elsőévesek körében a tanulmányok elkezdésével kapcsolatban, úgyhogy nyomatékosan ajánljuk a részvételt az érintettek számára. A tájékoztatón lesz mód egyéni kérdések megbeszélésére is. Ez az az alkalom, amikor nem létezik rossz kérdés, ne hagyják ki! Alsóbb éveseket is szívesen látunk, ha máris érdekli őket a téma vagy egyéb problémáik vannak, amelyek megbeszélésére jó alkalomnak tartanák ezt a fórumot. Tehát minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. február 2.

Határidők, 2015 tavasz




A legfontosabb határidők a tavaszi félév kezdetén:
  • regisztráció költséghatékonyan: február 8-ig
  • regisztrációs lehetőség dzsentrimódra (személyesen, késedelmi díj ellenében): február 16-ig
  • a tárgyfelvételi időszak kezdete: február 9. (hétfő), 17 óra
  • a tárgyfelvételi időszak vége: február 27. (péntek), 16 óra
Minden egyéb határidő:
http://epika.web.elte.hu/doktor/Hataridok_2015_tavasz.pdf




2015. február 2., hétfő

Jegybeírás




Kedves Hallgatók!
A jegyek és a tudományos teljesítményekért kapott kreditek bevezetése a neptunba a programvezetők, oktatók által összegyűjtött és leadott adatok alapján történik nagyobb részben, tehát a programok információi alapján magam végzem. Ez értelemszerűen folyamatosan megy, nem egy adott időpontban kerül be mindenkinek minden jegye, és nyilván alapvetően attól függ, hogy rendelkezésre állnak-e az információk. A téma- és programvezetőiknek lehetőleg segítsenek – sajnos nemegyszer azért várakozik egy teljes program anyaga a programvezetőnél, mert egy-két hallgató nem reagál a megkeresésekre.
      Amiatt mindazáltal ne aggódjanak, hogy „kifutnak az időből” és érvénytelen lesz a félévük, mert február 1-jén még nincs minden jegyük beírva – a doktori képzésben szerencsére nem egészen így megy ez, jegyeket még hetekig be lehet írni. Arra viszont egészen biztosan nem tudok válaszolni (és nem is fogom megkísérelni kérdés esetén sem), hogy kinek milyen jegye vajon mikor kerül be a neptunba – hiszen a tényleges beírásnak például előfeltétele, hogy eljusson hozzám az információ. És akkor se ijedjenek meg, ha néhány jegyük már bekerült, más(ok) pedig még nem – arra is sor fog kerülni, csak a neptun kínálta technikai „lehetőségek” (magyarul a fapadossága) miatt érdemes, mert hatékonyabb úgymond bokrosítani a jegybeírást. Továbbá egyes tételek még mindig hibásak a neptunban (technikailag), ezeket önállóan nem tudom beírni, segítséget kell majd kérnem hozzá, de ezt szintén nem egyesével lehet megtenni, hanem a „gyűjtés” végeztével. (Eddig ezekre derült fény: P/IR/REN-1:00, 11:00, 13:00; P/IR/IMOD-15:00; P/IR/GER-1:00, 6:00, 13:00, és amelyik sokakat érint: P/IR-29:00 egyéb tudományos tevékenység – ezek beírásának elmaradása tehát nem véletlen, hanem technikai oka van, kicsit később oldható meg.)

      Ami miatt viszont tényleg aggódhatnak, az az, ha olyan publikációért várnak kreditet, amely nem szerepel az MTMT-s adatlapjukon, vagy netán nem is létezik MTMT-s adatlapjuk.
2012. március 1-jétől hatályos az a rektori utasítás, amelynek értelmében a doktoranduszok publikációs tevékenységét az MTMT-ben kell nyilvántartani. Itt az ideje, hogy érvényt szerezzünk ennek a rendelkezésnek, mert egyelőre úgy tűnik, többnyire nem érzik magukra nézve kötelezőnek, pedig nagyon is az.
      Mindenkinek személyre szólóan jelezni fogom e-mailben, ha nem találtam meg az adott publikációjának az adatait az MTMT-s adatlapján (netán maga az adatlap sem fellelhető); kreditet pedig azt követően kapnak érte, ha értesítenek arról, hogy feltöltötték. De persze akár prolongálható is a következő félévre a kredit beírása, ha most nem sikerül „MTMT-síteni”.
      Minden hasznos az MTMT-ről egyben itt:
Összességében tehát nyugodtan bízzanak abban, hogy a jegyeik rendben lesznek:-) Hogy ne legyen parttalan ez a várakozás, egyezzünk meg abban, hogy február 13-ától lehet reklamálni, ha valamit nem találnak rendben a neptunban az előző félévre vonatkozóan.

Üdvözlettel,
Bodnár Kriszta
doktoriskolai titkár
2015. február 2.